Márki-Zay Pétert lenyűgözte Ferenczi Gábor ukránpártisága
Az ukrán mezőgazdaság mellett lobbizó tiszás jelölt-jelölt iránt érzékenyített a hódmezővásárhelyi polgármester, akinek még az ukrán propagandát is sikerült felmondania.
Az ukrán mezőgazdaság mellett lobbizó tiszás jelölt-jelölt iránt érzékenyített a hódmezővásárhelyi polgármester, akinek még az ukrán propagandát is sikerült felmondania.
Megvették a Domonkos-rendi nővérek a várostól a vásárhelyi Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola épületét, amelyet egyébként a törvény adta lehetőségnél fogva ingyen is megkaphattak volna. A rossz anyagi helyzetben lévő önkormányzat az ár- és díjemelések mellett 414 millió forintért értékesítette az intézményt a november 25-i közgyűlésen. A nővérek így már nemcsak fenntartók, hanem tulajdonosok is.
Egyetlen kérdés sem érkezett a kedden Vásárhelyen tartott közmeghallgatásra, ami emiatt fél óra alatt véget is ért.
A vásárhelyi Fidesz-KDNP frakcióvezetője mindenkit arra kér, hogy mondjon nemet a Tisza Párt által tervezett adóemelésekre.
Kipottyant az első statiszta a Tisza Párt „előválasztásán” a hódmezővásárhely-makói választókerületben. Obelholzer Zsófia asszisztálhat tovább Ferenczi Gábornak.
Nem leszünk biodíszlet olyan döntések meghozatalánál, amelyek véleményünk szerint nem szolgálják az itt élők érdekeit – írta kedd reggeli közleményében a Fidesz-KDNP frakciója. A képviselőcsoport álláspontját változtatás nélkül közöljük.
November 18-án tartotta szakmai napját a HSZC Eötvös József Technikum Informatika és távközlés ágazata. A workshop célja az volt, hogy a diákok átfogó képet kapjanak az informatika folyamatosan változó és rendkívül sokszínű világáról, valamint találkozhassanak a legújabb technológiákkal és szakmai irányzatokkal. Az egész napos program gyakorlati bemutatókat, előadásokat és pályaorientációs beszélgetéseket kínált.