2026 február 27. - Ákos, Bátor

Mucsi Tamás: a valódi közvélemény-kutatás április 12-én lesz

Vannak ebben az országban olyanok, akik rendszerváltást akarnak és nem új Fideszt. Vannak, akik sosem szavaznának egy jobboldali pártra. Mi nekik kínálunk alternatívát – jelentette ki közösségi oldalán a Demokratikus Koalíció vásárhelyi-makói országgyűlési képviselőjelöltje.

Meneszthették a legnagyobb önkormányzati cég vezetőjét Vásárhelyen

Leváltották az algyői Katona Antalt a Hódmezővásárhelyi Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt. és a Hódmezővásárhelyi Működtető és Szolgáltató Zrt. éléről, a vezérigazgatói feladatokat Márki-Zay Péter egyik bizalmasa, Kis János Tibor, az igazgatóság alelnöke látja el – jelezte lapunknak egy olvasónk. Vajon mi indokolta a vezetőcserét a legnagyobb városi tulajdonú cégeknél? Frissítve: reagált Katona Antal és Márki-Zay Péter polgármester is!

Képviselői csörte: Gyöngyösi Ferenc nem cáfolta, hogy Vásárhely az ár-, a díj- és az adóemelések városa

Vita alakult ki a közösségi médiában Gyöngyösi Ferenc és Szél István között. A fideszes önkormányzati képviselő szerint a kormány ad, a város elvesz, míg az alpolgármester azzal érvelt, hogy az emelések az inflációt követik, és a kormány elveszi az önkormányzatok pénzét. Azt azonban Gyöngyösi nem cáfolta, hogy Vásárhely az adó- és áremelések városa lenne.

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.