2026 február 27. - Ákos, Bátor

Vásárhelyi és térségi személyek is kapnak állami kitüntetéseket

Március 15. alkalmából a vásárhelyi és a makói térségből összesen hat elismert személy vehet át állami kitüntetést. Bálint Gabriella, Kószó Péter, Ádók János, dr. Hadik György, Perneki László és Horváth Lajos életútját, munkásságát díjazzák.

Huszonötmillió forintból világítják meg a kőfalat

Út- és járdafelújításokra alig van forrás Hódmezővásárhelyen, ám a jelek szerint a kőfal megvilágítására csak találtak huszonötmilliót a költségvetésben. Természetesen a beruházást sem helyi vállalkozó végzi. Ugyanaz a Kolompár Orbánhoz köthető budapesti cég nyerte el a munkát a várostól, mely a „budibüfét” is építését is végezte – korántsem zökkenőmentesen…

Pánik a Telekin: veszélyben az üzletek forgalma?

Az önkormányzat kerékpárút építését tervezi a dr. Rapcsák – Bethlen utca közötti szakaszon. Fák, bokrok, üzletek előtti eladóterek és kerékpárolók, valamint parkolóhelyek látnák a kárát. Az üzletek forgalmának csökkenését az utca parkolóövezetté tétele is növelné, ugyanis úgy tudjuk, ez is szerepel az elképzelések között.

Lefogyott és lebarnult a polgármester

Vasárnap érkezett haza négyhetes indiai vakációjáról Márki-Zay Péter, aki hétfőn arról számolt be, hogy 30 nap alatt „idomult” az indiaiakhoz, ugyanis ledobott néhány kilót és a bőre is sötétebb lett.

Házról házra – az emberek véleményéért

A mai digitális világban legtöbben már nem a személyes találkozásokat részesítik előnyben, hanem a különböző online felületeket használják kapcsolattartásra. Különösen igaz ez politikusokra. A vásárhelyi Fidesz-KDNP képviselői azonban a hagyományos „házról házra” elv alapján ismét elkezdik járni az utcákat, hogy beszélgessenek a lakosokkal.

Lázár János tényleg befejezi

Lemondott választókerületi elnöki tisztségéről a vásárhelyi és a makói térség országgyűlési képviselője. Lázár Jánostól Czirbus Gábor veszi át a stafétát.

Idén már 400 forint lehet a parkolás Vásárhelyen

Ebben az évben a tavalyi 28 után ismét 25 százalékkal növekedhet a parkolási díj a városban Márki-Zay Péter februári ígérete szerint. Annak ellenére, hogy a parkolás drágulása nem kedvez a még fennmaradt belvárosi üzleteknek, és a Fidesz-KDNP szerint Vásárhely az adó- és áremelések városa lett.

Markó Csaba: lenne olyan kormány, ami családtámogatás helyett másra költené a pénzt

Erős Magyarország csak erős családokkal képzelhető el. Magyarország kormánya ezen dolgozik 15 éve: a magyar családokat helyezi előtérbe. A családtámogatási rendszer pedig 2025-ben és 2026-ban is tovább erősödik – hangsúlyozta közösségi oldalán a vásárhelyi Fidesz-frakció vezetője szerdán a Magyar Nemzet „Álhírek és a valóság: ennyi pénzt ad a kormány a magyar családoknak” című cikkre hivatkozva.

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.