2026 február 27. - Ákos, Bátor

Szél István: Tisza-rezsi vagy Fidesz-rezsi, ez itt a kérdés!

Hétfőhöz 70 napra járulunk az urnákhoz, amikor eldöntjük, hogy a következő négy esztendőben ki alakíthat kormányt Magyarországon. A választási kampány ugyan csak február 21-én indul hivatalosan, de már jórészt ismerjük a jelölteket a Hódmezővásárhelyt és Makót is magában foglaló választókerületben. A választási csatában szerepet kapnak a médiumok, az aspiránsok és természetesen az őket indító pártok is. Mindezekről Szél Istvánt, a Fidesz hódmezővásárhelyi elnökét kérdeztük.

Gyöngyösi Ferenc budapesti lakást, Szabó Ferenc és Horgos Nóra új autót vett

A hódmezővásárhelyi önkormányzati képviselők 2025-ben előre mentek, nem hátra. Többen is autót vásároltak, szépen híztak a megtakarítások. Jovány Gyula még mindig nem adta el a Porschéjét, Turi Csaba feje fölé is fedél került, Márki-Zay Péter bankszámlájára pedig dollárok is gurultak. Nyilvánossá váltak a vagyonnyilatkozatok.

Lázár János helyretette a „barbár” jelző félremagyarázását

A vásárhelyi polgármester ismét a pillanatnyi politikai tőkekovácsolásra gondolt, az építési és közlekedési miniszter azonban elmagyarázta, mi is valójában a „barbár” és a Barbarikum. A témában Markó Csaba, a Fidesz-KDNP vásárhelyi frakcióvezetője is megszólalt, mivel úgy látja: vannak, akik minden adandó alkalmat megpróbálnak kihasználni, hogy álfelháborodásuknak hangot adjanak.

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.