2026 február 28. - Elemér

Dán szobrásztól rendelhet a város több tízmillió forintért

Trollszobor kerülhet Vásárhelyre vagy a mártélyi üdülőterületre, a vásárhelyi közgyűlés szerdán dönt a témában. Az alkotás 20, az egyéb költségek 12 millió forintba kerülhetnek a városnak, tehát 32 millió forintos kiadásról lehet szó. 

Bátonyi Péter oda piszkított, ahonnan evett

Jogszabályt és a munkavállalótól elvárható etikai normákat is sértett a volt kormány-főtanácsos, amivel érdemtelenné vált hivatása gyakorlására. A vele készült interjúban bemutatott minisztériumi dokumentumok kiszivárogtatása, volt kollégák becsületének a sajtóbotrány érdekében történt besározása miatt már a rendőrség nyomoz. Márki-Zay Péter áldozatként és szakértőként mutatta be, ám valójában Bátonyi Péterre egyik sem igaz.

A politika szemétdombjáról már nincs visszaút

Soha nem voltak még olyan kevesen Márki-Zay Péter tüntetésén, mint szerdán. Még a vidéki „erősítéssel” is alig sikerült összehozni 250 embert, és az első zápor szétverte a demonstrálókat. A vásárhelyiek többsége belátta, hogy a polgármester öncélú akciója nem a Versenyképes Járások Programról szól, hanem a politikai cirkuszról és hergelésről.

Májusban adják át az új kínai gyárat Makón

Mindössze egy engedélyre várnak, így hamarosan megnyithat az új élelmiszeripari csomagolóanyag-gyártó üzem. A mintegy 30 milliárd forintos beruházás kezdetben 150 új munkahelyet teremt.

A legfőbb ügyész is felfigyelt a Kossuth téri botrányra

Mintegy 75 milliós forintos kár érte Hódmezővásárhely városát a botrányos főtérfelújítás kapcsán. Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt folyik a nyomozás, amit a Legfőbb Ügyészség is figyelemmel kísér.

Márki-Zaynak nem a Versenyképes Járások Program pénze kell, hanem a politikai cirkusz

A polgármester maga vallotta be, hogy a Tisza Párt győzelméért dolgozik, nem a városáért. Ha pedig rosszabb Hódmezővásárhelynek, akkor jobb lehet a Tisza Pártnak! Márki-Zay Péter ezért nem is akart megállapodni a járás kistelepüléseivel, őt nem a fejlesztési források érdeklik, csak a Fidesz elleni hergelés.

Szél István: Márki-Zay már visszaadná, ami még nem is az övé

Egy érdekességet szúrt ki a vásárhelyi polgármester egyik, szabadkígyósi kastéllyal kapcsolatos nyilatkozatában a vásárhelyi Fidesz elnöke. Az önkormányzati képviselő szerint Márki-Zay Péternek nem a kastély kell, csupán feltűnési viszketegsége van.

Gémes László: Márki-Zay Péter senkivel sem tud együttműködni

A vásárhelyi polgármester nem a városáért akar dolgozni, hanem önmagáért harcol – jelentette ki Gémes László. Mindszent polgármestere lapunknak adott interjújában Márki-Zay Péter azon kijelentéseit cáfolta, amiket a Versenyképes Járások Program kapcsán állít. Gémes László hangsúlyozta, a vásárhelyi városvezető még egy településsel sem tudott úgy összefogni, hogy abból érdemi eredmény született volna.

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.