2026 február 28. - Elemér

Markó Csaba: nehogy már a nyúl vigye a vadászpuskát!

Bő egy év telt el az önkormányzati választások óta, tíz hónap múlva pedig országgyűlési választásokat rendeznek. Az elmúlt hónapok legfontosabb ügyeiről és a következő időszak fő kihívásairól Markó Csabát, a vásárhelyi KDNP elnökét, a helyi Fidesz-KDNP frakcióvezetőjét kérdeztük.

80 év után méltó emléket állítottak a mártírhalált halt Cseszkó házaspárnak a vásárhelyi reformátusok

A nyolc évtizeddel ezelőtt mártírhalált halt, a múlt század harmincas éveiben a távol-keleti Celebesz-szigeteken kórházat alapító Dr. Cseszkó Gyulára és feleségére Hadady Emma Rózára emlékezett hálaadó istentisztelettel és emléktábla avatással a Hódmezővásárhely – Ótemplomi Református Egyházközség és a református közösség Szentháromság vasárnapján. A jeles eseményen részt vett Fekete Károly a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, Désierée Bonis asszony Hollandia magyar nagykövete, Lázár János, miniszter, a térség országgyűlési képviselője, valamint Molnár János a Magyar Református Egyház világi elnöke is.

Zűrös hátterű társaságra bízta Márki-Zay Péter a kátyúzást

Felszámolt cégek, kifizetetlen alvállalkozók, eltűnt milliók, NAV-nyomozás. Információink szerint a város utcáin jelenleg silány minőségű kátyúzást végző Pest vármegyei cég mögött ugyanaz a kör áll, mellyel korábban Hódmezővásárhelyen és máshol az országban is komoly problémák akadtak.

Hódmezővásárhely polgármesterét is behálózta az ukrán kém

Ettek, ittak, jól mulattak, jót konspiráltak, a választásokról és a magyar–ukrán kapcsolatokról csevegtek. Márki-Zay Péter nem emlékszik, az internet viszont nem felejt. Ő is találkozott Tseber Roland Ivanoviccsal, az ukrán kémbotrány főszereplőjével.

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.