Sokan látogattak el az Őszölőre Vásárhelyen
Vasárnap a Mindenki Számít Vásárhelyen Alapítvány a Városi Civil Alap keretében megrendezte az idei Őszölő programját, amely igazi őszi csodavilággá varázsolta a Tájház udvarát.
Vasárnap a Mindenki Számít Vásárhelyen Alapítvány a Városi Civil Alap keretében megrendezte az idei Őszölő programját, amely igazi őszi csodavilággá varázsolta a Tájház udvarát.
Csütörtökön aláírták azt a szándéknyilatkozatot, amely lehetővé teszi, hogy Mindszent, Székkutas, Mártély és Hódmezővásárhely együttműködjön a Versenyképes Járások Program fejlesztési lehetőségeinek megvalósításért.
A Cseresnyés Kollégium diákjai a közelmúltban különleges szakköri foglalkozáson vettek részt, ahol az állatokkal kapcsolatos tudásukat tehették próbára.
Nemcsak a Continentaltól elbocsátott dolgozókat, hanem mindenkit vár a Szegedre települő kínai autógyártó a makói munkahely-felvételi konzultációjára.
Őszölő családi délutánnal készül a Mindenki Számít Vásárhelyen Alapítvány, a program vasárnap 15 és 18 óra között lesz az Árpád utcai Népművészeti Tájházban.
Az ingatlankereslet és a kínálat is növekedett a fix 3 százalékos hitellehetőség miatt – hangzott el a Rádió 7 A mi reggelünk című műsorában.
Véget ért a Rádió 7 és a Promenad24 által indított jótékonysági árverés. A Ferencvárosi Torna Club összes játékosa által dedikált mez 200 ezer forintért talált gazdára, a pénz egy 9 éves vásárhelyi kislány gyógyulását szolgálja majd.
Nemrég tartotta a HSZC Eötvös József Technikum a hagyományos, de mégis megújult Gólyaavató programját. Hagyomány az, hogy az előző év bajnokai szervezik a következő év gólyáinak a vidám vetélkedőt. Idén Bozsér Zsolt osztályfőnök vezetésével a 10. B osztály készült serényen a versenyre.
Madarat tolláról, embert barátjáról! Vajon mikor határolódik el a hímsoviniszta, aberrált, a nőket szexuális tárgyként ábrázoló Alpár Györgytől a mélyen katolikus hódmezővásárhelyi polgármester?