2025 augusztus 18. - Ilona

Hódmezővásárhely kiüresedik és elszegényedik

Szeged és Algyő után Makó is elhúzni látszik a megyei jogú város mellett. Míg máshol hatalmas munkahelyteremtő beruházások valósulnak meg, Hódmezővásárhelyen elmaradoztak a fejlesztések: a település gazdasági értelemben is padlóra került, iparűzési adóerő-képessége bezuhant. Márki-Zay Péter következő öt évre szóló „gazdasági programjából” sem látszik, hol a fény az alagút végén.

Zuhan az infláció Magyarországon: fél év után először mért csökkenést a KSH

Megállt az infláció emelkedése, a Központi Statisztikai Hivatal szerint márciusban a fogyasztói árak átlagosan 4,7 százalékkal emelkedtek a tavalyi év azonos időszakához képest, miközben havi alapon stagnáltak. Az adat meglepetésként értékelhető, az elemzők ennél magasabb áremelkedést jósoltak. Ráadásul az élelmiszer-infláció emelkedése is megállt, azaz tényleg működik az árrésstop – írja a Világgazdaság.

Fidesz-KDNP: nincs kézzelfogható koncepció Vásárhely fejlesztésére

varoshaza

A szép szavak nem helyettesítik a tetteket. A város továbbra sem használja ki a lehetőségeit, fejlődés helyett stagnálás jellemzi a mindennapokat, miközben elszigetelődött és nem képes az érdekeinek érvényesítésére – írja szerdán kiadott közleményében a párt helyi szervezete.

Egy város akkor sikeres, ha kihasználja erős embereit

Egy bukott politikus folyamatosan támadja a város erős emberét, akinek országos befolyása hónapról hónapra nő. Hódmezővásárhely akkor lehetne sikeres, ha összefogna, szövetséget kötne azokkal, akik képesek és tudnak tenni az érdekében. A korábbi vásárhelyi ellenzék felismerte és megértette ezt a helyzetet, Márki-Zay Péter viszont Lázár János állandó, öncélú ekézésével éppen a saját települését gyengíti.

Orbán Viktor: Ukrajna uniós tagsága összedönti az európai gazdaságot, ezért ennek nem szabad megtörténnie!

Magyarországnak döntő szava van az ukrán uniós tagságot illetően, most kell világossá tenni, hogy akarjuk-e vállalni az ezzel járó pénzügyi terheket vagy sem – hangsúlyozta a miniszterelnök az ezzel kapcsolatos véleménynyilvánító szavazáson való részvételre bíztatva mindenkit Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdasági Évnyitó 2025 című gazdaságpolitikai fórumán szombaton.

Lassan Makó is maga alá gyűri Hódmezővásárhelyt

Több tízmilliárd forintnyi beruházás kormányzati támogatással, sok száz új munkahely, bővülő ipar, szárnyaló turizmus. A számok is azt mutatják: Makó gazdasága dübörög, miközben a szomszédos Hódmezővásárhely mélyrepülésben van, elszegényedik.

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.