Szél István: Ők közpénzből fognak trollkodni!
A települési képviselő, a Fidesz vásárhelyi elnöke a legutóbbi közgyűlésen a Kása-erdőbe tervezett trollszobor kapcsán kialakult parázs vita után osztotta meg gondolatait közösségi oldalán.
A települési képviselő, a Fidesz vásárhelyi elnöke a legutóbbi közgyűlésen a Kása-erdőbe tervezett trollszobor kapcsán kialakult parázs vita után osztotta meg gondolatait közösségi oldalán.
Európa legnagyobb, családokat érintő adócsökkentési programját szavazta meg az Országgyűlés kedden, ez egy történelmi nap a magyar családok számára – jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára Budapesten, sajtótájékoztatón.
Ukrajnába kell a békét vinni, és nem a háborút kell ide hozni – hívta fel a figyelmet az építési és közlekedési miniszter kedd este Nagykőrösön, az ötödik Lázárinfón. A politikus hozzátette: Ukrajna uniós csatlakozása a magyar mezőgazdaságra, élelmiszeriparra, a munkahelyekre és a nyugdíjakra is veszélyt jelent.
Kedden a Fidesz négy önkormányzati képviselője beadta a HVB által elutasított népszavazási kérdésük kapcsán a felülvizsgálati kérelmet.
Kormánygyalázó politikai rendezvényt tartott a városi könyvtárban Márki-Zay Péter. Az olvasók zúgolódnak. A vásárhelyiek tudni akarják, a bibliotéka vezetése miért asszisztált a polgármester politikai kampányakciójához.
Ez ő maga – kommentálta a Magyar Nemzetnek Kocsis Máté, hogy Magyar Péter egy jegybanki ügyintézőnőt fenyegetett meg. A Fidesz frakcióvezetője szerint a következő egy év nagy csalódás lesz a Tisza Párt szimpatizánsai számára.
Mi Orbán Viktor vezetésével azt mondjuk, hogy mi, magyarok is megérdemeljük, hogy a munkánknak, tudásunknak és szorgalmunknak megfelelően részesüljünk a közös javakból – hangsúlyozta az építési és közlekedési miniszter csütörtökön este a negyedik Lázárinfón. A politikus hozzátette: a Tisza Párt már világossá tette, hogy egy vitában nem a magyarok, hanem a brüsszeliek oldalára áll.
Tényleg ez a legjobb irány Apátfalvának? – teszi fel a kérdést a párt helyi szervezete.
Az ellenzéknek nincs programja, az egyetlen kampánypont a mi megsemmisítésünk és a leváltásunk – jelentette ki Lázár János az Öt Youtube-csatorna Ring című műsorában. Az építési és közlekedési miniszter szerint jelenleg nem egy komoly és felelős ember, hanem egy szájhős vezeti az ellenzéket. A beszélgetésben szó esett a MÁV-ról, a Fideszről és a „kullancsokról” is.