A Regionális Nyomozó Ügyészségen folytatódik Ferenczi Gábor ügye
A hírről egy csatolt dokumentum kíséretében Leitner Szilárd független választókerületi képviselőjelölt számolt be közösség oldalán.
A hírről egy csatolt dokumentum kíséretében Leitner Szilárd független választókerületi képviselőjelölt számolt be közösség oldalán.
A miniszter kijelentette: Panyi Szabolcs is kém, aki a saját hazája ellen idegen állammal együttműködve kémkedett, az, hogy újságíró, csak egy fedősztori.
Már vizsgálja a rendőrség azt a feljelentést, amit Tényi István tett többek között kábítószer birtoklásának gyanújával Magyar Péter legújabb botrányával kapcsolatban – tudta meg a Magyar Nemzet. A Tisza Párt elnöke néhány napja saját maga ismerte el, hogy másfél éve egy olyan házibuliban vett részt, ahol kábítószergyanús anyag is volt.
Dr. Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője közösségi oldalán jelentette be, hogy feljelentést tett Hadházy Ákos ellen. Mint írta, az ellenzéki politikus a keddi tüntetésen egy 82 éves szerzetessel, Reisz Pál atyával szemben lépett fel, ami szerinte elfogadhatatlan magatartás – adta hírül a Mandiner.
Súlyos szabálytalanságokat állapított meg a hatóság egy 2016-ban elnyert, 2023-ban befejezett pályázat kapcsán, várhatóan több mint százmillió forintot kell visszafizetnie a városnak. Elhasalt a záróelszámolással Csanádpalota, még az önkormányzat működőképessége is veszélybe kerülhet. Ez a komoly károkozás feljelentésért kiált!
Közösségi oldalán jelezte Szabó Emese polgármester, ismeretlen tettes ellen feljelentést tett az elmúlt hetekben nagy port kavart esetek miatt.
A pénzgazdálkodási szabályok megsértése, káosz és átláthatatlanság az önkormányzati lakások bérbeadásánál, visszaélések a lakosoknak nyújtott kamatmentes kölcsönöknél. Mázsás örökséget vett át a falu új vezetése: közel 100 millió forint hiányzik Ambrózfalva kasszájából. Az előző időszak zűrös ügyei kapcsán feljelentéseket tesz a csődbiztos.
Nemcsak jogtalanul utaltak át mintegy 40 millió forintot az ambrózfalvi önkormányzattól Csanádalberti számlájára, de a teljes összeget el is költötték. Mindez felveti annak lehetőségét, hogy előre megfontoltan nyúlták le Ambrózfalva pénzét. A csődbiztos feljelentést javasol.
Információink szerint a héten már történtek kihallgatások a Kossuth téri beruházás ügyében.