2025 december 7. - Ambrus

Három év alatt harmadszor drágul a menza Vásárhelyen

A bölcsődések, óvodások és az iskolások szüleinek is jóval mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk 2026. január 1-jétől, miután Márki-Zay Péter és többsége ismét közel 8 százalékkal emeli az amúgy sokak által bírált közétkeztetés díját.

Brutális ár- és díjemelések várhatók Vásárhelyen

Márki-Zay Péter polgármester csütörtökön jelentette be, hogy a jövő heti közgyűlésen újabb brutális ár- és díjemeléseket terveznek, amelyek az élet szinte minden területét érintik. Markó Csaba a Fidesz-KDNP frakcióvezetője posztjában leszögezte: nem támogatják ezeket a tételeket.

Napokon belül új áron vásárolhatunk autópálya-matricát

Szeptembertől az online szolgáltatóknál vásárolt autópálya-matricák után nem kell kényelmi díjat fizetni. A kormány álláspontja szerint a döntés hozzájárul majd a piac átrendeződéséhez, miközben a vásárlók is jól járnak.

Mint kenyérben a kovász – két nap alatt két kitüntetést kapott a főorvos

Magyar Érdemrend lovagkereszt kitüntetést vehetett át dr. Hadik György, aki egy nappal később Csongrád-Csanád vármegyéért díjban részesült március 15. alkalmából. A makói főorvos szerint az elismerések elsősorban nem neki, hanem az egykori és jelenlegi munkatársainak szólnak.

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.