Már a baloldalon is arról beszélnek, hogy csalással akarják legyőzni a Fideszt
Magyar Péter azt csinálja, amivel a Fideszt vádolja.
Magyar Péter azt csinálja, amivel a Fideszt vádolja.
Egy újabb fajsúlyos alvilági figurát gyanúsított meg az adóhatóság a nagybani piachoz köthető nyomozásban – értesült a Magyar Nemzet. V. F. egy vallomás szerint ugyancsak része volt annak a bűnözői körnek, amely az elmúlt években sokmilliárdos károkat okozott a költségvetésnek. Az eljárás érinti egy brutális maffialeszámolás tanúját és a piac egyik legbefolyásosabb vállalkozóját is.
Több mint 58 millió forintot csaltak ki egy vásárhelyi idős asszonytól
Működik a makói kórház sebészete és a rehabilitációs osztálya, a rendőrségi eljárás miatt kieső szakemberek pótlása folyamatban van – jelentette ki Nagy Jenő a szerdai makói testületi ülésen a Mindig Makó beszámolója szerint.
Kevesebb fővel és jelentős átszervezéssel működik a jövőben a makói sebészeti osztály, ugyanis – információink szerint – több ott dolgozó szakorvos érintett az utóbbi évek legnagyobb orvosokat érintő korrupciós botrányában. A kórház elküldte őket, veszélyben az ellátás. Frissítés: reagált az önkormányzat!