2026 február 3. - Balázs

Lázár János beszéde a Fidesz kongresszuson

Az emberekkel beszéljetek és ne csak róluk, és ebben számíthatnak rám. Minden választókerületben lesz Lázárinfó – mondta a közlekedési miniszter a Fidesz kongresszuson. Íme a  közlekedési és építési miniszter teljes beszéde.

Számonkérések elmaradása – avagy gróf Teleki László miért hívta ki párbajra Haynaut?

Az aradi vértanúkra emlékezve és gróf Batthyány Lajos első miniszterelnökünk kivégzésének napjára, október 6-ra, óhatatlan, hogy ne gondoljunk arra, hogy a gyilkosokat, a résztvevőket, a legfőbb hóhért Julius Jacob von Haynau táborszernagyot sohasem vonták felelősségre. Vértanúink mindössze azt az elégtételt kapták meg, hogy csaknem 180 év után, a Fidesz kormány alatt 2001-ben nemzeti gyásznappá nyilvánították október 6-át, az aradi vértanúk, a negyvennyolcas forradalom tábornokai kivégzésének napját. Ugyanekkor a magyar parlament úgy döntött, hogy több mint negyven év után az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének emlékére, november 4-ét is nemzeti gyásznappá nyilvánította. A megtorlás, a kivégzések politikai elrendelői, a vérszomjas hóhérok, a sortüzekre parancsot adók mindkét esetben ágyban és párnák között haltak meg.

Magyar Péter kiakadt: Ne ezt a kevés embert mutogassátok már! Videóval

A Tisza Párt elnöke letöröltette az élő közvetítést a Tisza erdélyi táborából, mert nem tetszett neki, hogy kevesen voltak kíváncsiak a beszédére – hívta fel a figyelmet Deák Dániel. Az elemző szerint egy videóból pedig kivágatta azt a jelenetet Magyar Péter, amelyen kifakadt a gyér érdeklődés miatt

Orbán Viktor a szakmunkás fiataloknak: Ha nem akarunk a nyakunkba milliószám ukrán munkásokat, akkor szavazni kell

Orbán Viktor a Szakma Sztár Fesztiválon elmondta, korábban, 2010-ben az volt a közmeggyőződés, hogy Magyarországon munkából nem lehet megélni, ezért milliószám éltek emberek segélyből, ügyeskedésből, a szabályok kijátszásából vagy kerestek állami állást. A jelenlevőknek a miniszterelnök azt mondta, büszkék lehetnek a szüleikre, hiszen nekik köszönhető, hogy a jelenlevők egy bizakodó ország diákjai és felnőttjei.

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.