2026 március 18. - Sándor, Ede

Orbán Viktor: Olyan kormányra van szükség, amely a jelenlegi, nagyon nehéz helyzetben tud nemet mondani

– A baloldal nem tűnt el, csak átalakult. Most Tisza Pártnak hívják – jelentette ki a közösségi oldalán Orbán Viktor. A miniszterelnök Sukorón mondott beszédet, amelyben figyelmeztetett: ha a Tisza nyer, akkor Magyarországon a nagytőke alakít kormányt, mert a pártok mögötti nagy gazdasági erők abban érdekeltek, hogy találjanak képviselőket a saját érdekeik számára. Mint mondta, Magyarországon a jobboldal van többségben, a kérdés csak az, hogy ez kiderül-e a választáson.

Nem fogok mindent elmondani, mert akkor megbukunk – Bölcs dolog elhallgatni a megszorításokat a baloldali szakértő szerint

Magyar Péter nagyon bölcsen nem beszél a megszorításokról – ezt fejtegette a közelmúltban nem is egyszer Bod Péter Ákos. A volt jegybankelnök – aki adóügyekben egyeztetett is a párt gazdasági stábjával – ezzel lényegében felsorakozott azon tiszás politikusok mellé, akik arról beszéltek: nem mondják el a választásokig a valódi terveiket. A tiszás leleplező megszólalásokat bemutató cikksorozatunk mostani részében több hajmeresztő nyilatkozatot is idézünk a baloldalhoz húzó közgazdásztól, aki nem mellesleg korábban Márki-Zay Péterrel alakított politikai mozgalmat.

Európa-szerte visszaszorulóban vannak a baloldali erők, átveszi a hatalmat a jobboldal

Összefoglaló cikket készített a brit The Telegraph, amelyben rámutatnak, hogy Európa politikai térképén a vörös színek kifakulnak: a baloldal, amely évtizedeken át meghatározta és vezette a kontinens közéletét, ma már szinte mindenhol védekezésre kényszerül. Ami néhány éve még hullámvölgynek tűnt, most történelmi trenddé vált — a szocialista és liberális pártok hanyatlása felgyorsult. A lap cikkét kiegészítve, az Európai Unióra koncentrálva áttekintettük a jelenlegi helyzetet

Az ukránok gyámsága alatt a baloldal

A Magyar Nemzet értesülései szerint az ukrán szervek magyarországi tevékenysége 2022 tavaszától élénkült meg. Az ukrán hírszerzőszolgálat emberei hosszú ideje aktívan építenek kapcsolatot a hazai ellenzék tagjaival. A baloldal 2022 februárjának végétől valóságos nyilatkozatháborút indított Ukrajna mellett.

Egy város akkor sikeres, ha kihasználja erős embereit

Egy bukott politikus folyamatosan támadja a város erős emberét, akinek országos befolyása hónapról hónapra nő. Hódmezővásárhely akkor lehetne sikeres, ha összefogna, szövetséget kötne azokkal, akik képesek és tudnak tenni az érdekében. A korábbi vásárhelyi ellenzék felismerte és megértette ezt a helyzetet, Márki-Zay Péter viszont Lázár János állandó, öncélú ekézésével éppen a saját települését gyengíti.

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.