350 kínai munkás költözhet Algyőre
A lakosság fórumon, a településvezetés rendkívüli közgyűlésen szavazott bizalmat a Jura Ipari Parkban letelepedő, szegedi BYD-gyárban dolgozó vendégmunkásoknak.
A lakosság fórumon, a településvezetés rendkívüli közgyűlésen szavazott bizalmat a Jura Ipari Parkban letelepedő, szegedi BYD-gyárban dolgozó vendégmunkásoknak.
A mintegy 2,7 milliárdos támogatással megvalósuló projekt ünnepélyes megnyitóját csütörtökön tartották a MOL algyői telephelyén, ahol beszédet mondott Horváth Viktor, energiaátmenetért felelős helyettes államtitkár, valamint Schubert Péter Archibald, a MOL Magyarország Kutatás-Termelési igazgatója.
Lázár János tavaly beszélt róla, és jelenleg már javában tart az algyői Tisza-híd 2×2 sávosításának tervezése. A régi híd mellé építenek egy másikat, és még egy aluljáró is szerepel a tervek között.
Már megint hazugságot terjesztett Lázár Jánosról a külföldről finanszírozott baloldali sajtó és a közpénzből működő hódmezővásárhelyi önkormányzati média. A Magyar Közút tiszta vizet öntött a pohárba. Íme, ezért kellett korszerűsíteni a 4413-as út Algyő és Maroslele közötti szakaszát – így néz ki a valódi „út a börtönbe” program!
Szeged és Algyő után Makó is elhúzni látszik a megyei jogú város mellett. Míg máshol hatalmas munkahelyteremtő beruházások valósulnak meg, Hódmezővásárhelyen elmaradoztak a fejlesztések: a település gazdasági értelemben is padlóra került, iparűzési adóerő-képessége bezuhant. Márki-Zay Péter következő öt évre szóló „gazdasági programjából” sem látszik, hol a fény az alagút végén.
Miközben a többi nagyvárosba komoly ipari beruházások létesültek, Hódmezővásárhelyen lényegében semmi sem történt. A település egyre inkább elszegényedik. Kijózanító és elkeserítő számok érkeztek!