Markó Csaba: a Tisza mindent megtesz annak érdekében, hogy eltitkolja és letagadja a tervezett megszorításait
A vásárhelyi Fidesz-frakció vezetője annak kapcsán fejtette ki gondolatait, hogy Magyar Péter betiltana egy neki nem tetsző sajtóterméket.
A vásárhelyi Fidesz-frakció vezetője annak kapcsán fejtette ki gondolatait, hogy Magyar Péter betiltana egy neki nem tetsző sajtóterméket.
A Rádió 7 podcast vendége Czirbus Gábor Makó alpolgármestere, a kistérségi társulás vezetője, a Fidesz választókerületi elnöke volt, akivel egy éves, összegző nagyinterjút készítettünk. Természetesen a közelgő ünnepek sem maradhattak ki a témák közül.
Az elmúlt 15 évben a kormány annyi sztrádát és autóutat épített, amennyivel a hazai pályahálózat, lakosságarányosan számolva, eléri a legfejlettebb nyugat-európai országok szintjét – mondta a miniszterelnök hétfőn, az M4 autóút Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti szakaszának átadó ünnepségén.
Viccnek indult, segítség lett belőle: a firkás pulcsikból és a többi DPK-termékből befolyt összegből eddig 50 millió forint gyűlt össze, amit a kárpátaljai KEGYES Alapítványnak ajánlunk fel a közmédia Jónak lenni jó! kampányában – írta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap délután a Facebook oldalán.
Makó Város Önkormányzata december 15-én megkezdte a TOP_PLUSZ-3.2.1-23-MA1-2025-00002 azonosító számú, „Makói humán fejlesztések” című pályázat megvalósítását.
A családokat támogató adókedvezmények sora tovább bővül, 2026. január 1-jén indul a 40 év alatti kétgyermekes édesanyák szja-mentessége. Nyilatkozni is egyszerűbb lesz: a kedvezményt nem kell évente kérni, és egyszerre lehet nyilatkozni az „anyakedvezményről”, valamint a családi adókedvezményről is.
Orbán Viktor sokkal erősebb vezető, mint kihívói. A miniszterelnök képes a bonyolult brüsszeli vitákat a magyar családok nyelvére lefordítani. Vörös posztó a brüsszeli liberálisok szemében, mert ő tematizálja az európai jobboldalt, ezért akarják mindenképpen levadászni – fejtette ki Lázár János a Hotel Lentulai vendégeként. A miniszter szerint 2026-ban két ajánlat közül kell választani: a Brüsszelből vezérelt baloldali politika az adóemelésekre, a megszorításokra és a segélyalapú társadalomra épül, a kormánypártok ajánlata az alacsony adó és a munkaalapú társadalom.
Egy ilyen év karácsonyán a béke mellé békességet is kívánhatunk – jelentette ki az építési és közlekedési miniszter vasárnap este a negyedik adventi gyertya meggyújtásán Makón. A térség országgyűlési képviselője a szeretet lángjának fellobbantásakor hangsúlyozta: az ünnep idején a békesség legyen erősebb, mint a szembenállás és a különbözőség.
Újabb beruházásokat hajt végre Magyarországon két amerikai vállalat, a Scrub Daddy és a Formlabs, amelyek bizonyítják azt, hogy Donald Trump elnök hivatalba lépésével idén egy teljesen új korszak kezdődött a magyar-amerikai kapcsolatban – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter magyar idő szerint csütörtök hajnalban New Yorkban.