2025 november 10. - Réka

Nagyon ragaszkodik a trollszoborhoz Márki-Zay Péter

Még szeptemberben megépül a Thomas Dambo-féle trollszobor Vásárhelyen. Úgy, hogy a Kása-erdő még mindig nem állt helyre a júliusi extra vihar után, és úgy, hogy többen elmondták: idén el kellene felejteni a beruházást.

Kik lehetnek a szavazólapunkon jövő áprilisban?

Még 216 nap, s valaki megdicsőül, a többiek pedig felkenődnek a falra. Vajon milyen lesz a képviselő-jelölti választék a hódmezővásárhely-makói választókerületben? A Fidesz-KDNP, a DK és a Mi Hazánk részéről tisztulni látszik a kép, a Tiszánál annál nagyobb a cicaharc, hogy ki legyen a helyi Magyar Péter-hasonmás. Mutatjuk, mit tudunk eddig!

Orbán Viktor Kötcsén: Nemzeti konzultációt indítunk a kiszivárgott adótervekről

Békemenetek kellenek, mozgósítás, mindent alá kell rendelni a közös győzelemnek – jelentette ki a kötcsei polgári pikniken Orbán Viktor. A miniszterelnök bejelentette, hogy a kiszivárgott tiszás adótervekről nemzeti konzultációt is fognak indítani, és mindenkit arra kért, hogy tegyen meg mindent a közös cél érdekében. A Magyar Nemzet tudósítása Orbán Viktor beszédéről.

Skillfest lázban ég a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum

Három városban: Vásárhelyen, Szentesen és Makón is lesz Skillfest pályaorientációs fesztivál. Kincses Tímeát, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum főigazgatóját és Ambrus Norbert kancellárt Megyeri József kérdezte a programokról.

Lázár János: az adórendszer szétverése a feketefoglalkoztatást hozná vissza

A személyi jövedelemadó emelése nemcsak munka- és gyerekellenes, de a munkaadók számára is beláthatatlan következményekkel jár. Lázár János szerint az adórendszer a politika szíve közepe, és a kormány a munkát és a gyerekvállalást fogja mindig jutalmazni. A Világgazdaság cikke.

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.