2025 november 10. - Réka

Nemzeti konzultációt hirdet a kormány a közteherviselésről

A kormány nemzeti konzultációt hirdet a közteherviselésről, a kérdőíveket október elejétől postázzák, tartalmát legkésőbb a jövő héten nyilvánosságra hozzák – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.

Önleleplező felvétel: Tarr Zoltán instruálja az EP vezetőit arról, hogy milyen irányvonalat képviseljenek hazánkkal szemben

A Tisza Párt alelnöke egyeztet az Európai Parlament frakciónak vezetőivel arról, hogy milyen irányvonalat kövessenek a magyar kormánnyal szemben – ez derül ki abból az újabb hangfelvételből, amely szerkesztőségünkhöz került. Tarr Zoltán azt is elmondta a párt egyik belső fórumán, hogy Brüsszel szándékosan megkeseríti a magyar kormány életét, és ez gyakran az országot is érinti. Mindez újabb bizonyíték arra, hogy az uniós elit Magyar Péterékkel szorosan együttműködve, a magyar emberek kárára, a szuverenista Orbán-kormány megbuktatásán dolgozik.

Gazos és elhanyagolt Vásárhely jelentős része

A strand a nyári évad idején úgy fogadta a vendégeket, hogy a sarkában a júliusi vihar óta halmokban áll és rohad – a mai napig –  a rengeteg gally és levél, de a város kevésbé forgalmas területein is feltűnik a gondozatlanság, van ahol méteres a gaz.

Agyonlőtték a népszerű jobboldali aktivistát, Donald Trump szövetségesét

Charlie Kirköt a nyakán érte a halálos lövés, egy diákok részvételével tartott rendezvényen, a utahi Orem városában található Utah Valley Egyetemen. Donald Trump részvétnyilvánító üzenetében azt írta, maga is csodálta a fiatal konzervatív aktivistát. Az Egyesült Államok elnöke bejelentette, hogy Charlie Kirk előtt tisztelegve, az Egyesült Államok egész területén az amerikai zászlókat félárbócra eresztik, vasárnap este hat óráig.

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.