Királyhegyesen tartott fórumot Czirbus Gábor
Második bemutatkozó fórumát tartotta a héten a Fidesz vásárhelyi-makói országgyűlési képviselőjelöltje.
Második bemutatkozó fórumát tartotta a héten a Fidesz vásárhelyi-makói országgyűlési képviselőjelöltje.
Folytatja országjárását Lázár János, aki ezúttal Balatonalmádiba érkezik.
Januári rezsistopot vezet be a kormány, ez azt jelenti, hogy a januári fűtésnél jelentkező többletfogyasztást, annak költségeit a kormány átvállalja a családoktól – jelentette be a miniszterelnök szerdán a Facebookon.
A rezsicsökkentésre most rá kell tennünk egy lapáttal, és rá is fogunk, ez a szerdai kormányülés legfontosabb feladata – közölte a miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán.
A Fidesz a biztonságot: a békét, a munkaalapú társadalmat és a családpárti politikát kínálja a bizonytalansággal és a káosszal szemben – hangsúlyozta az építési és közlekedési miniszter kedden Csepelen. A politikus a 32. Lázárinfón felhívta a figyelmet: aki jó fiúnak számít Brüsszelben, annak valamint teljesítenie és szolgálnia kell az Európai Unió vezetői felé.
Ami tegnap Brüsszelben történt, az egy politikai átverés volt. A Tisza párt kamerák előtt játszotta az érdekvédőt, miközben együtt szavaz azokkal, akik a magyar és az európai gazdák ellen döntenek – hangsúlyozta közösségi oldalán közzétett videójában a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád-Csanád vármegyei elnöke.
Deák Dániel Facebook-oldalán osztott meg egy videót, amelyen a magyar gazdák reakciója látható, miután Magyar Péter megjelent. A Tisza vezetője nem tudta becsapni a tiltakozókat – írja a Magyar Nemzet.
A Fidesz vásárhelyi-makói országgyűlési képviselőjelöltje elsőként Kövegyen járt.
Ha nem vennénk olcsó orosz kőolajat meg földgázt, nem lehetne fenntartani a rezsicsökkentést – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjának kedd este közzétett epizódjában, ahol Csuhaj Ildikóval, az M5 csatorna vezető szerkesztőjével beszélgetett.