Czirbus Gábor: a vásárhelyiek is a béke oldalán állnak
A Fidesz választókerületi elnöke Szél Istvánnal, a párt helyi elnökével járta a vásárhelyi utcákat a napokban.
A Fidesz választókerületi elnöke Szél Istvánnal, a párt helyi elnökével járta a vásárhelyi utcákat a napokban.
Ebben a világban nem lehet akárkire rábízni az ország sorsát – hangsúlyozta a csütörtöki Lázárinfón az építési és közlekedési miniszter. A politikus Egerben kiemelte: aki biztonságot, nyugalmat, békét és biztos megélhetést szeretne, annak a Fidesz tud garanciát nyújtani, mivel az ellenzéknek nincs válasza arra, hogy mi lesz a választás után.
Részleteket közölt csütörtökön a miniszterelnök.
A települése ügyeinek intézése helyett ellenzéki influenszerré avanzsált Molnár Áron, aki csúcsra járatta a suttyóságot és az otrombaságot. Egy ötezer fős nagyközség vezetője egyszerre gyalázta az Egyesült Államok elnökét és Magyarország miniszterelnökét, s közben még a f@rkát is előhúzta. Na, szerencsére azért nem úgy…
Pénteken délután 5 órakor sok kis lampionos vonul fel a vásárhelyi csúcsi városrészben. A Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolában már hagyomány a Márton-napi lampionos felvonulás. Az esemény előtt a diákok egész héten a Szent Mártonhoz fűződő legendával ismerkednek meg, és ahhoz kapcsolódó alkotásokat készítenek. – Ökoiskolaként az újrahasznosítás kiemelt szempont …
Az ukrán Nemzeti Korrupcióellenes Iroda (NABU) és a Speciális Korrupcióellenes Ügyészség (SAP) nagyszabású akciót hajtott végre több, Timur Mindics üzletemberhez köthető ingatlanban – számolt be közleményében a hatóság. A házkutatások az ukrán energetikai szektorban tapasztalt, több milliárdos visszaélések feltárására irányuló nyomozás részei.