2026 április 9. - Erhard

Márki-Zay elismerte, hogy külföldi titkosszolgálatok támogatják a Tiszát

Hódmezővásárhely ellenzéki polgármestere nyíltan beszélt arról, hogy idegen szolgálatok avatkoznak be a magyarországi választásokba Magyar Péterék mellett.

Márki-Zay Péter a saját szájával erősítette meg, hogy amit a kormány hetek óta mond, az teljesen igaz. Vásárhely ellenzéki polgármestere a Tisza Párt két szakértője, tanácsadója, Kéri László és Petschnig Mária Zita részvételével a városházán tartott keddi tiszás kampányfórumon elismerte: külföldi titkosszolgálatok avatkoznak be az április 12-i magyarországi választásba azzal a céllal, hogy megbuktassák a jelenlegi kormányt, s a Tisza Párt jusson hatalomra.

A jelek szerint a városvezető ebben egyébként semmi kivetnivalót nem lát, hiszen a külföldi beavatkozásról szóló információt teljes nyíltsággal és büszkeséggel adta elő. – A mi szempontunkból az az érdekes, hogy most minden nap mélyebbre ássa magát a Fidesz, és hogy ebben a négy évvel ezelőtt még abszolút hallgató Nyugat is részt vesz – jelentette ki Márki-Zay, hozzátéve: az „uniós titkosszolgálatok is kiszolgáltattak olyan anyagokat”, korábbi felvételeket, lehallgatott telefonbeszélgetéseket, melyekkel a jelenlegi kormányunk megbuktatását akarják elérni.

Úgy fogalmazott: szerinte Orbán Viktor a szakadék szélén áll, „és a nyugati titkosszolgálatok és sajtó örömmel löki bele. Ezt látjuk most”.

Ennek kapcsán érdekesség, hogy a hazánkba látogató amerikai alelnök is egyértelművé tette: soha nem látott mértékű külső beavatkozás történik a magyar választásba. J. D. Vance Brüsszelt és az ukrán hírszerzést külön is említve húzta alá, hogy elképesztő külső titkosszolgálati beavatkozás zajlik az április 12-i választási kampányába. Azt mondta, ami most Magyarországon történik, az a lehető legrosszabb példája annak, ahogyan egy külső erőhatalom beavatkozhat egy szuverén ország választási folyamataiba.

Nagyon úgy tűnik tehát, hogy míg az egyik oldalon a magyar szuverenitásért, nemzeti érdekekért, például az energiafüggetlenségünkért és a háborúból való kimaradásunkért küzdők sorakoznak fel, addig a másik sarokban a Brüsszel-Berlin-Kijev tengely mozdult meg, melynek fő célja, hogy kormányváltást érjen el Magyarországon. Erről szól a vasárnapi döntésünk.

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.