Állatvédő szakköri foglalkozást tartottak a Cseresnyés Kollégiumban
A Cseresnyés Kollégium diákjai a közelmúltban különleges szakköri foglalkozáson vettek részt, ahol az állatokkal kapcsolatos tudásukat tehették próbára.
A Cseresnyés Kollégium diákjai a közelmúltban különleges szakköri foglalkozáson vettek részt, ahol az állatokkal kapcsolatos tudásukat tehették próbára.
Ma azért utazunk Washingtonba, hogy Trump elnökkel új fejezetet nyissunk a magyar-amerikai kapcsolatokban – írta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Facebookon.
Munkaerő-toborzást tart a szegedi BYD autógyár Makón, a Korona Konferencia Központ földszintjén. A makóiak mellett a vásárhelyieket és a térségben élőket is várják.
Bőven lehetett volna még javítani a Tisza applikációját működtető szoftveren, de Magyar Péter sürgette az alkalmazás beindítását – erősítette meg lapunknak a párt egyik koordinátora, aki egyébként informatikusként dolgozik és részt vett a Tisza Világ tesztelésében – írja a Magyar Nemzet. Gyuk Zsolt ugyanakkor azt állította, hogy az alkalmazást kizárólag felhasználói szempontból vizsgálták, ezen lehetett volna még javítani, a biztonsági fejlesztés mások feladata volt.
A hazai kkv-k további megerősítése érdekében a kormány elindítja a Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő támogatási program második ütemét 20 milliárd forint keretösszeggel – jelentette be szerdai közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Orbán Viktor szerdán ismertette, mely kormánytagokkal utazik csütörtökön Washingtonba, hogy tárgyaljon Donald Trumppal és kormányával.
Napok óta borzolja a kedélyeket, hogy több százezer magyar állampolgár személyes adata került nyilvánosságra a Tisza pártnak köszönhetően. A Tisza párt adatvédelmi botránya során, minden bizonnyal belsős szivárogtatás eredményeként nyilvánosságra került lista tartalmazza a párt támogatóinak számos adatát: nevét, lakcímét, telefonszámát, e-mail címét, regisztráció helyét.