2025 március 28. - Gedeon, Johanna

Czirbus Gábor: nem kell megijedni a népszavazástól

Jól teszi a vásárhelyi Fidesz-KDNP, hogy helyi népszavazást kezdeményez a szabadkígyósi kastély örökbefogadásával kapcsolatban – jelentette ki lapunknak a párt vásárhelyi és a makói választókerületi elnöke. Czirbus Gábor szerint a népszavazást érdemes mindenkinek támogatnia és részt vennie rajta.

Kormányzati pénzből szidják a kormányt a kiszombori álcivilek

Nincs azzal semmi baj, ha valaki ellenzéki, de akkor legyen annyi vér a pucájában, hogy felvállalja, ne maszkírozza magát „civil szervezetnek”! A kiszombori Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör tagjai márpedig ezt teszik: a helyi testületben politizálnak, évek óta a falu leghangosabb ellenzéki véleményformálói, s mindig az aktuális balliberális „messiást” dicsőítik a településen. Sokmilliós kormányzati támogatással a zsebükben a kormányt szidják.

Kezd kicsúszni a gyeplő Magyar Péter kezei közül

Szinte már hetente kell szembesülnie Magyar Péternek egyes bizalmi emberei botrányos előéletével, ami feszültséget kelt a Tisza Párt vezetésében. A napokban távozott Farkas Dezső, akiről kiderült, hogy érintett az egyik legsúlyosabb fővárosi korrupciós ügyben. A koordinátor kiválása szervezési problémákat okozhat, ráadásul több Tisza-sziget bejelentette, hogy szintén távoznak a párt kötelékéből. Nem sokkal korábban Magyar Péter a szintén zűrös ügyekbe keveredett, nyerészkedni igyekvő főtanácsadóját, Barati Ágnest fokozta le. Így kezdődhet el a Tisza eróziója.

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.