2025 november 10. - Réka

Hiába segített Lázár János több mint százmillió forinttal, bajban van Csanádpalota

Újabb botrány van kialakulóban a vármegye legkisebb városában, ugyanis az a hír járja, hogy két korábbi pályázattal is komoly gondok adódtak. Egyik a csapadékvíz-elvezetés felújításához kapcsolódik, melynek összege 100 millió forint körüli összeg, míg a másik a művelődési ház felújításához kötődik és közel 300 milliós.

Mandíner: megszereztük az ukrán hatóságok által agyonvert magyar férfi utolsó nyilatkozatát

Drámai sorokat írt S. József. Megszereztük Ukrajnából S. József utolsó nyilatkozatát. Az ukrán hatóságok által kényszersorozott férfi a besorozás után nem sokkal meghalt. A nyilatkozatban leírta, hogy „szombaton Beregszászon a rendőrség munkatársai őrizetbe vettek, és a Beregszászi Hadkiegészítő és Szociális Támogató Központba (RTCK és SZT) szállítottak.” Beszámolt arról is S., …

Tovább

Térségünkben is jelentősen emelkedett a polgármesterek fizetése

Az önkormányzati törvény módosítása miatt július elsejétől automatikusan megemelkedett a polgármester, az alpolgármesterek és a képviselők tiszteletdíja. Ebbe nekik nincs beleszólásuk, legfeljebb jótékonykodhatnak a megemelt összegből. Körbenéztünk, hogy a térségi településvezetők mennyit visznek így haza.

Miközben Vásárhely még romokban, a polgármester elment fesztiválozni

Sukorón, az EFOTTon, az egyetemisták egyik legnagyobb nyári fesztiválján jelent meg Márki-Zay Péter, ahol Gulyás Balázsnak adott interjújában többször kijelentette: becsületes, gerinces, tisztességes és épeszű ember nem fog a Fideszre szavazni. Ezzel és a többi kijelentésével tucatnyi becsületsértő kijelentést tett a társadalom jelentős részére.

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.