2026 január 12. - Ernő

Zsarolás, lázadás, lámpavas: a baloldal szerint elég a demokráciából

Több baloldali politikus és közéleti szereplő az utóbbi években nyíltan beszélt a jogállami keretek felfüggesztéséről, utcai nyomásgyakorlásról, sőt, fizikai erőszak szükségességéről is. Az Origó most összegyűjtötte a legismertebb eseteket – Fleck Zoltántól Fekete-Győr Andráson át, egészen Gyurcsány Ferencig.

Magyar Péter kiakadt: Ne ezt a kevés embert mutogassátok már! Videóval

A Tisza Párt elnöke letöröltette az élő közvetítést a Tisza erdélyi táborából, mert nem tetszett neki, hogy kevesen voltak kíváncsiak a beszédére – hívta fel a figyelmet Deák Dániel. Az elemző szerint egy videóból pedig kivágatta azt a jelenetet Magyar Péter, amelyen kifakadt a gyér érdeklődés miatt

Markó Csaba: mit adtak nekünk a rómaiak?

Szellemes hasonlattal mutatott rá a kormány erősségeire a vásárhelyi Fidesz-KDNP frakcióvezetője csütörtökön közösségi oldalán.

Lefegyverezte a bíróság a dámbika gyilkosát

Szabó Lajos évekre bukta a vadászengedélyét: hiába támadta meg a hatósági döntést, a bíróságról is lepattant. A vásárhelyi „vörösbáró” közben a két legnagyobb önkormányzati cégnél igazgatósági tagságot kapott Márki-Zay Péteréktől.

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.