100 százalék, hogy a Tisza Párt eltörölné a 13. havi nyugdíjat
Magyar Péter tanácsadója, Surányi György szerint semmilyen alapja nincs a 13. havi nyugdíjnak, hiszen ő mindig 12 havi járulékot fizetett.
Magyar Péter tanácsadója, Surányi György szerint semmilyen alapja nincs a 13. havi nyugdíjnak, hiszen ő mindig 12 havi járulékot fizetett.
Ausztriában hét tinédzser ellen folyik büntetőeljárás, miután a vád szerint hónapokon át zaklattak és szexuálisan bántalmaztak egy 28 éves tanárnőt, akit később fogva tartottak, majd a lakását felgyújtották. A fiatalok 14 és 17 év közöttiek, és Irakból, Afganisztánból valamint Romániából származnak – írja a Daily Star.
A nemzeti ünnepek lebonyolításáért felelős operatív törzs két héttel az ünnep előtt megkezdte munkáját – közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár közölte. Kovács Zoltán szerint a cél, hogy az idei nemzeti ünnep is biztonságban és méltósággal teljen.
Nem akármilyen háttérrel rendelkezik a Tisza-applikáció alkalmazásfejlesztője, akiről kiderült: nemcsak vezérigazgató, hanem egy, az ukrán hadsereggel együttműködő civil szervezet felügyelőbizottsági tagja is. Mindez újabb kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy milyen szándék állhat az alkalmazás mögött – írja a Vadhajtások.
Le sem teszik a telefont az ingatlanosok, hatalmas érdeklődés övezi az Otthon Start programot, naponta átlagosan ezer igénylést nyújtanak be. A fix 3 százalékos kamatozás kiszámíthatóságot és biztonságot jelent a hitelfelvevők számára – írja a hirado.hu.
Igen érdekes fejleményről számolt be Ábrahám Róbert. A közéleti médiaszemélyiség az Ultrahang Plusz adásában azt mondta, több szálon kötődik a Lakatos-ügy a Szőlő utcai botrányhoz. Ábrahám Róbert jelezte, a hirtelen „gyermekvédővé” avanzsálódott baloldaliak hallgatnak arról, mit tett a stylist azokkal a gyermekekkel, akik később javítóintézetbe kerültek a traumák miatt – írja a Pesti Srácok.
Magyar nyelven is megjelent Angela Merkel (Európa hóhéra – a szerk.) memoárja, amely a Szabadság címet viseli – a budapesti CEU-s könyvbemutatón a volt német kancellár is jelen volt, majd miután találkozott Orbán Viktorral a Karmelitában, hosszú interjút adott a szélsőliberális Partizánnak. Gulyás Márton európai és globális politikai kérdésekről is kérdezte, és Merkel elmondta a véleményét Orbán Viktorról is.