Vásárhelyi Fidesz: az eredményt tudomásul vesszük és tiszteletben tartjuk
„Köszönjük mindazoknak, akik Czirbus Gábor mellett kiálltak, támogatták őt és bizalmat szavaztak neki” – írta a párt helyi szervezete vasárnap esti közleményében
„Köszönjük mindazoknak, akik Czirbus Gábor mellett kiálltak, támogatták őt és bizalmat szavaztak neki” – írta a párt helyi szervezete vasárnap esti közleményében
A választás a demokrácia és a szabadság ünnepe, annál nagyobb ünnep, minél többen mennek el. Azt kérem mindenkitől, vegyen részt a parlamenti választásokon – jelentette ki az építési és közlekedési miniszter, miután családjával leadta voksát.
A Fidesz-KDNP Budapesten zárta országgyűlési választási kampányát, a Szentháromság téren tartott eseményen Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mellett Lázár János is felszólalt.
A Fidesz hódmezővásárhelyi elnökeként és a MAGOSZ vármegyei elnökeként is szólt a választókhoz Szél István.
Nem ő az első nemzeti radikális, aki ugyanezt javasolja követőinek – írja a Vadhajtások.
Hódmezővásárhely ellenzéki polgármestere nyíltan beszélt arról, hogy idegen szolgálatok avatkoznak be a magyarországi választásokba Magyar Péterék mellett
A Demokratikus Koalíció az egyedüli garancia egy európai, igazságos országra – jelentette ki Dobrev Klára kedden Makón. A baloldali párt elnöke utcafórumot tartott a városban. Azt mondta: nélkülük nem lesz kormányváltás, mert több százezer olyan ellenzéki szavazó van, aki nem tud a Tisza Pártra szavazni vagy nem bízik Magyar Péterben.
A Fidesz–KDNP választókerületi képviselőjelöltje a választás hetén is találkozik a polgárokkal.
Egy ilyen konfliktusokkal teli, változóban lévő világpolitikai helyzetben nem egy kalandorra, foltos gatyában dülöngélő, felelőtlen zsebmessiásra, hanem komoly, kipróbált, hazánkat és a magyarokat megvédeni képes emberre van szükség – hangsúlyozta közösségi oldalán a vásárhelyi Fidesz-frakció vezetője.