2025 december 28. - Kamilla

Lázár János elmondta, az Országgyűlés eldönti: a Magyar Közúthoz mennek az útdíjszázmilliárdok

Az Országgyűlés szerdán megkezdte a használatidíj- és útdíjrendszerek működtetéséről, valamint a kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat vitáját. Lázár János építési és közlekedési miniszter szerint a cél, hogy 2026-tól az állam saját hatáskörben, közfeladatként végezze az útdíjbeszedést, így a bevételek közvetlenül a közúti fejlesztésekre fordíthatók.

Lázár János: tartsuk tiszteletben egymás véleményét

Akik ebben az országban diktatúrát kiabálnak, azok akadályozzák meg, hogy elmondják a véleményüket a másként gondolkodók – mutatott rá az építési és közlekedési miniszter a legújabb Lázárinfón.

Pitvaros új fejezetet nyitna, de jócskán akad még tennivaló

A Csanádalberti, Nagyér és Ambrózfalva korábbi működését átható, csődhöz vezető káosz után biztató, hogy a közös hivatalt befogadó Pitvaros átláthatóságra igyekszik törekedni. A jó szándék azonban még önmagában kevés: ideje feltárni a közös hivatal és a társulások működése, döntései során elkövetett mulasztásokat. Pitvaros új esélyt kapott, csak rajta múlik, él-e vele.

Lázár János: Ukrajna uniós csatlakozásának eldöntése nem pártkérdés

Orbán Viktor csak akkor tud Brüsszelben fellépni és az asztalra csapni, és csak akkor tudja megvétózni Ukrajna európai uniós tagságát, ha a magyar választópolgárok mellé, mögé állnak – hangsúlyozta Lázár János pénteken este Berettyóújfaluban. Az építési és közlekedési miniszter hozzátette: ha Ukrajna az unió tagja lesz, akkor mindenkinek veszélybe kerül a munkahelye, a személyes egzisztenciája és a boldogulása.

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.