Orbán Viktor: Európában háborús veszély van (videó)
Győrben tartották az első háborúellenes gyűlésüket a Digitális Polgári Körök. A rendezvényen Váczi Gergely újságíró kérdezte Orbán Viktor miniszterelnököt. A Magyar Nemzet összefoglalója.
Győrben tartották az első háborúellenes gyűlésüket a Digitális Polgári Körök. A rendezvényen Váczi Gergely újságíró kérdezte Orbán Viktor miniszterelnököt. A Magyar Nemzet összefoglalója.
Ebben a világban nem lehet akárkire rábízni az ország sorsát – hangsúlyozta a csütörtöki Lázárinfón az építési és közlekedési miniszter. A politikus Egerben kiemelte: aki biztonságot, nyugalmat, békét és biztos megélhetést szeretne, annak a Fidesz tud garanciát nyújtani, mivel az ellenzéknek nincs válasza arra, hogy mi lesz a választás után.
„Mi a magyar érdeket Washingtonban is tudjuk képviselni, míg Magyar Péter Brüsszel érdekeit akarja idehaza képviselni” – jelentette ki Lázár János miniszter a Mandiner teltházas Klubestjén. A miniszter egy Lázárinfóval is megörvendeztette a megjelenteket.
Ugyan késik a budapesti békecsúcs, de bizonyosan lesz, szögezte le a kormányfő az ATV Mérleg című műsorának adott interjúban., amelyben az is elhangzott: várhatóan a bevezetendő 14. havi nyugdíj első heti részét fogják megkapni a nyugdíjasok.
A magyar háztartások, így minden hódmezővásárhelyi háztartás számára olcsó maradt a gáz, és nyilvánvalóan olcsón tudunk olajhoz és energiához jutni – jelentette ki az építési és közlekedési miniszter hétfőn délelőtt a Rádió 7-ben. A politikus arról is beszélt, milyen hangulatúak voltak a megbeszélések Donald Trumppal, milyennek látta Amerikát, illetve azt is, hogy mivel vendégelték meg.
A rezsicsökkentést sikerült megvédeni, a Török Áramlat és a Barátság vezeték esetében Magyarország teljes mentességet kap az orosz energiahordozókra kivetett amerikai szankciók alól – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, miután pénteken Washingtonban tárgyalást folytatott Donald Trump amerikai elnökkel.
Napok óta borzolja a kedélyeket, hogy több százezer magyar állampolgár személyes adata került nyilvánosságra a Tisza pártnak köszönhetően. A Tisza párt adatvédelmi botránya során, minden bizonnyal belsős szivárogtatás eredményeként nyilvánosságra került lista tartalmazza a párt támogatóinak számos adatát: nevét, lakcímét, telefonszámát, e-mail címét, regisztráció helyét.