2025 augusztus 21. - Sámuel, Hajna

Lehet Lázár után csinálni!

Az építési és közlekedési miniszter nem a pénznek köszönheti, hogy a közösségi médiában bekerült a TOP 5-be. Új fejezetet nyitott, s példát mutat valamennyi vezető politikusnak is. Lázár kíváncsi az emberekre, az emberek kíváncsiak Lázárra.

Bezzeg Románia! Kiderült, mennyi analfabéta van a szomszédban

Románia felnőtt lakosságának több mint harmada részben, vagy teljes mértékben funkcionálisan analfabéta, a matematikai alapkészségek terén pedig a 40 százalékot közelíti az elégtelen kompetenciákkal rendelkezők aránya – derült ki a bukaresti oktatási minisztérium által 2023-ban megrendelt, az Edupedu.ro szakportál által nyilvánosságra hozott felmérésből.

Zelenszkij bajban, mindenkit a frontra küldene

Ukrajnában június 5-e az utolsó nap, amikor a korábban korlátozottan szolgálatra alkalmasnak minősített férfiak részt vehetnek az ismételt katonai orvosi vizsgálaton. Aki eddig nem jelent meg a bizottság előtt, azt akár körözhetik is, vagy azonnal behívhatják a hadseregbe.

Street of Fitness lesz Vásárhelyen!

Olyan lesz Vásárhelyen, ami eddig még nem volt! Egy különleges, 40 méteres Exatlon-pálya érkezik a sétálóutcára, hogy egy fergeteges hangulatú sportverseny alakuljon ki. Bagi Mátyás főszervezőt, Walterné Böngyik Teréziát, a Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola igazgatóját és Hegedűs Zoltánt, a HSZC Eötvös József Technikum igazgatóját Megyeri József kérdezte. A témák …

Tovább

Küszöbön áll Amerika nagy bejelentése Magyarországról, amit olyan régóta várnak: sokat sejtető nyilatkozatot adott ki az USA külügyminisztériuma

A magyar és az amerikai kormány közös célként fogalmazta meg a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok mélyítését és az együttműködés kiterjesztését a nukleáris iparban. Szijjártó Péter beszámolt arról, hogy az Egyesült Államok külügyminiszter-helyettesével számos téren egyetértettek, míg az amerikai tárca az üzleti lehetőségek magyarországi növelésére célzott.

Eldőlt, börtönben marad a kémkedéssel gyanúsított Holló István

Már biztos, letartóztatásban marad Holló István, akit kémkedéssel gyanúsít a Nemzeti Nyomozó Iroda – tudta meg a Magyar Nemzet. Az ukrán állampolgárságú férfi ügyében ugyanis a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú bíróság korábbi, legszigorúbb kényszerintézkedésre vonatkozó döntését. Figyelemre méltó, hogy Holló korábban többször találkozott a Tisza Párt honvédelmi szakértőjével, Ruszin-Szendi Romulusszal, aki ezt nem is tagadta.

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.