Makón járt Dobrev Klára
A Demokratikus Koalíció elnöke a párt helyi közösségével találkozott. Országos és térségi ügyekről is szó esett.
A Demokratikus Koalíció elnöke a párt helyi közösségével találkozott. Országos és térségi ügyekről is szó esett.
Agrárgazdasági szempontból jónak nevezte, ha több tízezer családi gazda eltűnik és a földek olyan használók kezében koncentrálódnak, akik „értenek a korszerű gazdálkodáshoz” – fejtette ki álláspontját az uniós agrárreformról Raskó György egy interjúban. Magyar Péter agrártanácsadója szerint 2028-tól fel kell készülni arra, hogy „profibb módon kell gazdálkodni” – írja a Magyar Nemzet.
Mi vagyunk az egyetlen olyan politika közösség Magyarországon, amelyik meg tudja valósítani mindazt, amiről beszél – jelentette ki szerdai Facebook-videójában az építési és közlekedési miniszter.
Egy felmérés szerint az ukránok 70 százaléka úgy véli, hogy vezetőik a háborút saját maguk meggazdagodására használják fel – írja a hirado.hu.
Gondosórán kért segítséget egy hódmezővásárhelyi asszony. A lakásba a hivatásos tűzoltók az ablakon át jutottak be, majd beengedték a mentőszolgálat munkatársait. A beteget a mentők kórházba szállították. Ez csak az egyetlen eset a sokból, amikor a Gondosóra életet mentett.
Önkéntesen csatlakozott, hogy harcoljon az oroszok ellen.
Hat külföldi tulajdonú áruházlánc egyre inkább átveszi az uralmat a magyar élelmiszerpiac és élelmiszeripar felett, ezért a hazai tulajdonú kereskedők és feldolgozók egyre hátrányosabb helyzetbe kerülnek.