Lázár János: a jólét öt pontja
Az építési és közlekedési miniszter pénteki, Pátyon tartott fórumán, a Lázárinfó második állomásán foglalta össze a kormány jóléti stratégiáját.
Az építési és közlekedési miniszter pénteki, Pátyon tartott fórumán, a Lázárinfó második állomásán foglalta össze a kormány jóléti stratégiáját.
„Választási matek” címmel elemzett közösségi oldalán a Demokratikus Koalíció vásárhelyi-makói választókerületi elnöke. Mucsi Tamás szerint a Fidesz soha nem látott mértékű győzelmet arathat, ha az ellenzék nem látja be, hogy összefogás szükséges a 2026-os választásokon.
Nem igaz, hogy a vásárhelyi Fidesz-KDNP szembemegy Lázár János építési és közlekedési miniszter döntésével – reagált a közösségi médiában a képviselő, frakcióvezető.
Biztosítottak a feltételek ahhoz, hogy a 2026/27-es tanév megkezdődhessen a vásárhelyi Ady Endre utcai végén lévő épületben – közölte lapunkkal a Honvédelmi Minisztérium.
Vásárhelyre, a Márton utcába, egy hatgyermes család szomszédságába és albérletébe menekült Erik, az nagyszénási férfi, aki pár éve egy egész országot felháborító pedofil ügyben lett gyanúsított. A férfi és kislányának orosházi történelemtanára a férfi kislánya ellen követett el szexuális abúzust, de jelenleg szabadlábon várják a bírósági tárgyalásokat. A férfi Vásárhelyen még munkát is kapott egy pékségben, ám most, amikor fény derült személyazonosságra, azonnali hatállyal kitették albérletéből, édesanyjával együtt.
Fejvesztve menekül, aki bemegy egy egységsugarú tiszás kommentmezőbe vagy beleszagol bármilyen rendezvényükbe. A gyűlöletcunami olyan mértékű a különböző tiszás fórumokon, hogy akik esetleg elégedetlenek a kormánnyal, azok vagy otthon maradnak, vagy a végén hazatalálnak a korábbi kedvenc pártjukhoz – mondta Schiffer András ügyvéd egy Youtube-műsorban Magyar Péter pártjáról.
A politikai térkép baloldalát szemlélve a rendszerváltozás óta az az érzésem, hogy arrafelé senkinek sincs fogalma arról, hol, kikkel és miért is élnek egyáltalán.
Az építési és közlekedési miniszter ezt a második Lázárinfón, Pátyon tartott lakossági fórumán jelentette ki pénteken este. Szó esett a világ politikai változásairól, a kormány idei öt gazdasági és öt politikai tervéről, valamint Ukrajna uniós csatlakozásáról is.
Az az üzleti terv, amit a város letett az asztalra, nem állja meg a helyét – hívta fel a figyelmet videójában a Fidesz vásárhelyi elnöke.