Sikeres évet zárt a Grosswiese Zrt.
Forgalmát és nyereségét is jelentősen növelte a batidai vendégházat üzemeltető gazdasági társaság.
Forgalmát és nyereségét is jelentősen növelte a batidai vendégházat üzemeltető gazdasági társaság.
Közel 385 milliós veszteséggel zárta az előző évet a „vízfejként” működő városi cég. Az önkormányzat célja a működés hatékonyabbá tétele. Háromfős igazgatóságot választottak, a társaság napi munkáját a vezérigazgató irányítja.
Nagy bejelentést tett a pártelnök: mérhetetlen alakulata nem áll rajthoz 2026-ban. Szavazók nélkül mondjuk nehéz is lenne bármilyen eredményt elérni…
Jön a következő Lázárinfó, az építési és közlekedési miniszter ezúttal Mezőtúron, a Sétáló utcában, a Közösségi Ház mögött tart lakossági fórumot.
Alig negyedórára rántottak össze pár tucatnyi tüntetőt az aHang aktivistái, akik két pulttal is kitelepültek hétfőn késő délután a Fidesz hódmezővásárhelyi irodája elé. A párt helyi szervezete az ablakba helyezett plakáttal üzent.
Nem keletkeztek újabb beomlások a vízzel elöntött parajdi sóbánya régi részlegének tetején, de a korábbiak növekedtek – mondta hétfőn reggel Bíró Barna-Botond Hargita megyei tanácselnök.
Fel kell készülni arra, hogy a Magyarország ellen bevetett titkosszolgálati műveletek, a lejárató kampányok és a háborús propagandaakciók az eddiginél is nagyobb lendülettel folytatódnak – írta Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán.
Kínos, de a nyolcmilliós Rolex valahogy kimaradt Gémes Szilvia tiszás fővárosi képviselő vagyonbevallásából – írja a Magyar Nemzet.