2026 március 22. - Beáta, Izolda, Lea

Nehéz nem fenyegetésként értékelni Zelenszkij szavait

Amikor egy állam vezetője beszél fenyegető hangnemben egy szomszédos országról, az teljesen más szint – mondta el a Magyar Nemzetnek Zila János, az Alapjogokért Központ elemzője a Volodimir Zelenszij ukrán elnök minapi interjújában elhangzottakkal kapcsolatban. A szakértő szerint Zelenszkij és a kijevi elit nem hajlandó elfogadni a magyar választók döntését.

Lázár János: nem tehetünk tönkre több millió magyart az ukránok kedvéért

Ha belép Ukrajna az Európai Unióba, a magyaroknak végig kell gondolniuk, mi lesz a munkájukkal, a fizetésükkel és a nyugdíjukkal. Minden család egzisztenciáját érinteni fogja, ha ezt nem tudjuk megakadályozni – hívta fel a figyelmet az építési és közlekedési miniszter kedden Jászberényben. A politikus a Lázárinfón elmondta: a Voks2025 kitöltése nem pártkérdés, mindenkinek érdeke, hogy Orbán Viktor az emberek támogatásával meg tudja vétózni Brüsszelben Ukrajnai uniós tagságát.

Kiszombori Tisza: Endrész Erzsébet helyezkedik és közösséget bomlaszt

„Közösségünkben becsületes, dolgos emberek vannak, a jellemtelen, állandóan helyezkedő napraforgókat nem is áll szándékunkban bevenni a csapatunkba” – írta egy olvasónk a kiszombori Tisza Sziget tagjaként „A Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör egyenlő a kiszombori Tiszával” című cikkünk kapcsán.

Megállíthatatlan az Erdei iskola, a Határtalanul Program és a Nemzeti Emlékezet sorozata

Harmadik éve tart a környezeti nevelés égisze alatt az 5 napos Erdei Iskola program, melynek részleteiről, Walterné Böngyik Teréziát, a vásárhelyi Szent István Általános Iskola igazgatóját kérdeztük, aki emellett beszélt az ugyancsak évek óta sikeres Határtalanul programról és a szintén nagy népszerűségnek örvendő Nemzeti Emlékezet Programról is.

Itt tartunk: Zelenszkij egy magyar hírportálon fenyegeti Orbán Viktort

Putyin nem az ukrán városokat akarja rombolni, hanem a nemzetet és államiságot, Orbán pedig intézkedéseivel Ukrajna szuverenitásainak határát lépi át – többek között ezekről beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Válasz Online-nak adott interjújában.

Manfred Weber zsebre vágta Magyar Pétert

A Tisza Párt politikusai már a látszatra sem adnak, hiszen saját maguk vallották be, hogy támogatják Ukrajna EU-s csatlakozását. Magyar Péter egyik embere, Gerzsenyi Gabriella elmondta, hogy a néppárttal közösen az ukrán tagságon dolgoznak. De ezenkívül is többször kiálltak Ukrajna mellett, ahogy azt Manfred Weber el is várja a néppárt tagjaitól.

A térség legboldogabb országa vagyunk

Magyarország Közép-Európa egyik legboldogabb országaként tűnik ki az európai mezőnyből. Az Eurostat 2022-es felmérésének eredményeiből kiderül: Magyarország lakosságának jelentős része derűlátóbb és boldogabb, mint sok környező országban élő polgár..

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.