A családbarát adóforradalomnak köszönhetően az elkövetkezendő pár évben több mint négyezer milliárd forintnyi adókedvezmény marad a családoknál – hívta el a figyelmet közösségi oldalán a Fidesz vásárhelyi-makói választókerületi elnöke.
– Történelmi adókedvezmény lépett életbe október elsején. A négy után a háromgyermekes anyáknak sem kell már személyi jövedelemadót fizetniük – írta közösségi oldalán Czirbus Gábor.
A választókerületi elnök hozzátette: a kedvezmény természetesen nemcsak kiskorú gyermekek, hanem már felnőtt gyermekek után is igénybe vehető.
– A családbarát adóforradalomnak köszönhetően az elkövetkezendő pár évben több mint négyezer milliárd forintnyi adókedvezmény marad a családoknál – ismertette a politikus.
Az adócsökkentés akár 250 ezer háromgyermekes anyát érinthet. Egy 300 ezer forintot kereső anyának havonta körülbelül 45 ezer forinttal több, egy 600 ezret keresőnek 90 ezer forinttal több, egy átlagbért keresőnek pedig több mint 100 ezer forinttal több marad a zsebében, ami évente akár több mint egymillió forint pluszt jelent egy családnak.
A háromgyermekes édesanyák szja-mentességét igényelni úgy lehet, hogy egy adóelőleg-nyilatkozatot kell kitölteni a munkáltatónál vagy a NAV honlapján. Aki ezt októberben megteszi, már novemberben a megemelt fizetést kapja kézhez.
A nyilatkozatot elég egyszer leadni. Aki nem így tesz, az májusban az adóbevallásban is érvényesítheti a kedvezményt, és akkor egy összegben kapja vissza a pénzt.
Ha pedig még kiskorú gyermek is van a családban, sok édesanya egyetlen forint adót és járulékot sem fizet, vagyis a bruttó bér teljes egészében nettóként érkezik.
2026-tól a 40 év alatti kétgyermekes anyák is adómentességet kapnak, januártól pedig újabb 50 százalékkal emelik a családi adókedvezményt is.
Borítókép: Archív