A balos politikus pár száz tüntetője beszorult a metrólejáró környékére, azt ígérik, eltűnnek végre a templomtól.
Hangosan imádkozva várták Hadházy Ákost és bandáját a Ferenciek terén ma délután. Már csak pár száz fő jött össze az eszement baloldali politikus tüntetésén, aki múlt héten azzal került be a hírekbe, hogy megfenyegetett egy helyi papot, Reisz Pál atyát, aki szerinte harangozással zavarta a tüntetését. Erre reagáltak ma jó páran, akik a templom előtt várták az újabb balos tüntetést. Rengeteg rendőr is a helyszínre vonult, akik elzárták egymástól a két tábort.
Hadházy Ákos a tüntetésen leginkább azt bizonygatta, hogy ő nem is bolond, majd a tömeget este hét órára átvezényelte a Kölcsey gimnázium elé. Korábban azt is ígérte, hogy jövő héten már nem is jelennek meg a Ferenciek terén.
Hadházy végre eltakarodott a templomtól
A balos országgyűlési képviselő oldalán követhető élő közvetítés szerint nem vártak sokat, már 18.30 előtt elindultak a forgalommal szemben, a buszsávban, hogy átvonuljanak az iskolához. Külön érdekes, hogy a legnagyobb délutáni csúcsforgalomban a járdán alig mentek, gyakorlatilag páran ténferegtek sípoltak és ordibáltak a buszsávban sétálva, rendőrmotoros felvezetéssel.
A tüntetők bepróbálkoztak egy mocskos Fideszezéssel, Hadházy azonban inkább egy Kossuth-nótára zendített rá, amit egy megafonba kántálva elnyomta a skandálást.
Borítókép: Hadházy egyik tüntetője vitatkozik Reisz Pál atyával még a múlt héten Fotó: Ladóczky Balázs
forrás: magyarnemzet.hu