2025 október 1. - Malvin

„Magyar Péter valójában pártvezetői kudarcát jelentette be”

Mráz Ágoston Sámuel írása.

„Egy hete azt írtam, hogy a jelöltekről való hallgatás a készülés vagy a kikészülés jele. Láthatóan az utóbbiról van szó:

Magyar Péter a mai nappal valójában pártvezetői kudarcát jelentette be.

Mi lehet az ok? A kutatásokban látható 38 százalékos támogatás, a rendezvényekre zarándokló ezrek vagy a facebookon trágárkodó szimpatizánsokból még nem lesz az országkormányzásra alkalmas párt. A mozgalmat épp a hivatásos politikusok teszik politikai közösséggé. A közösségnek pedig világos elvei vannak. De vajon melyek a Tisza Párt összetartó elvei? A Tisza-adó megmutatta: a Tiszának nincsenek ilyen közös elvei. Egyik felül támogatja, másik felük fél tőle. Lehet, hogy éppen ez ijesztette el a jómódú kormányellenes kezdő politikusokat.

Marad a One Man Show ősszel is, aki szokás szerint másokra próbálja kenni saját kudarcát. A mai bejelentéssel a júliusi kongresszus stratégiája bukott meg két hónap után, s biztosan lesz következménye Magyar Péter kampánygépezetére is. Ma nemcsak a pártelnök, hanem júliusi tanácsadója is komoly vereséget szenvedett. Az elsöpörni ígért baloldal meg örülhet: Hadházy Ákosra, Kunhalmi Ágnesre és Tordai Bencére még szüksége lehet a Tisza Pártnak.

VAGY röviden: Hadházy, Kunhalmi és Tordai készülhet. Kiderült: Magyar Péternek még sincs 315 javaslata saját jelöltjeire!”

– írta Mráz Ágoston Sámuel a Facebookon.

forrás: vadhajtások.hu

 

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.