2025 október 1. - Malvin

Négyen haltak meg eddig az idén lakástűzben a vármegyében

Még májusban gyulladt ki egy egy tanyaépület Hódmezővásárhely külterületén. A Csomorkányi úton lévő ötven négyzetméteres házhoz három járművel vonultak a tűzoltók. Az épület teljes terjedelmében égett, a teteje beszakadt, egy gázpalack felhasadt. A tűzoltók oltás közben, a romok átvizsgálásakor egy holttestet találtak az épületben – számoltunk be róla korábban.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője a Promenad24-nek most elmondta, hpgy Csongrád-Csanádban az év eleje óta négyen vesztették életüket lakástűzben. Összesen 201 helyszínre kellett vonulniuk, és 29 sérültet is találtak.

Mukics Dániel hozzátette, hogy a lakástüzek megelőzése érdekében tanácsos a konyha, a hálószoba vagy a nappali mennyezetére füstérzékelőt szerelni. Már olyan füstérzékelőket is lehet kapni,  amelyek füst esetén nemcsak hangosan sípolnak, hanem figyelmeztető jelzést is küldenek a mobiltelefonra.

De a házban és a körülötte felhalmozott lomok is növelik a tűz keletkezésének kockázatát és nehezítik a menekülést, valamint a tűzoltók munkáját. Az otthonunk rendben tartása tűzvédelmi szempontból is fontos, hiszen a sok lom miatt gyorsabban terjed a tűz, és mérgező füst keletkezik.

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.