2025 szeptember 9. - Ádám

Temetkezési botrány: Czirbus Gábor panaszt tett a rendőrségen

A politikus kitart mellette, hogy az egyenruhásoknak vizsgálniuk kell, történt-e bűncselekmény valamelyik térségi temetkezési cégnél. Czirbus Gábor szerint a kiszivárgott hangfelvétel olyan kirívó kegyeletsértő tevékenység gyanúját veti fel, amelyen jogosan háborodik fel minden jóérzésű ember.

Elfogadhatatlannak tartja a Fidesz választókerületi elnöke, hogy a rendőrség egyelőre nem indított nyomozást a nyáron kirobbant temetkezési botrány kapcsán. Czirbus Gábor panasszal élt a Makói Rendőrkapitányság határozata ellen, s kitart mellette, a nyomozóknak haladéktalanul fel kell deríteniük, mely cégek lehetnek érintettek a súlyos kegyeletsértésben, halottgyalázásban. A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal közben soron kívüli hatósági ellenőrzést folytat az ügyben, mely már a Nemzeti Adó- és Vámhivatal látókörébe is került.

Mint ismert: a Promenad24 birtokába került hangfelvétel szerint a hódmezővásárhelyi önkormányzati többségi tulajdonában álló Csongrád Megyei Kegyeleti Kft. májusi taggyűlésén Makrai László, a Testamentum Temetkezési Divíziót is magában foglaló Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója beszélt arról, hogy a temetkezési szféra jelentős részben szürkében dolgozik, ordítanak a szabályozási hiányosságok, amivel bizonyos vállalkozások adott esetben kegyeletsértő módon élnek vissza Csongrád-Csanád vármegyében is. A szegedi igazgató, szakember felvázolta: a temetkezési cégek többségére, így a Csongrád Megyei Kegyeleti Kft. versenytársaira lényegében nem jellemző, hogy számlát adnának, kihasználva az elhunytak hozzátartozóinak lelki sérülékenységét. Ráadásul az érintett társaságok tevékenységében messze nem ez a legmegdöbbentőbb – folytatta.  „A halottak szállítása nincs szabályozva Magyarországon. Ömlesztve szállítják Magyarországon a halottakat bizonyos vállalatok. Nem kell messze menni, azt gondolom. Makó irányába. [… itt két szó nem érhető a mondat elején – szerk.], hogy tízesével meztelenül szállítanak halottakat ömlesztve puttonyos kocsikban. Felháborító!” – fejtette ki Makrai László, akinek szavait a hangfelvétel szerint a taggyűlésen senki sem vitatta vagy cáfolta.

Korábban már rámutattunk, amennyiben a Makrai által elmondottak megfelelnek a valóságnak, akkor itt olyan szörnyűséges gyakorlatról lehet szó, melyet joggal jellemezhetünk a halottgyalázás kifejezéssel. Miután ez az ügy a hozzátartozóinkon, szeretteinken keresztül valamennyiünket érinthet, a Fidesz választókerületi elnöke feljelentést tett a Makói Rendőrkapitányságon, s kérte: vizsgálják ki, valóban történtek-e durván kegyeletsértő cselekmények a környezetünkben, s amennyiben igen, a lehető legsúlyosabb büntetést szabják ki az elkövetőkre. A rendőrség elsőre elutasította a feljelentését, ám Czirbus Gábor nem hagyja annyiban a dolgot: panasszal élt a határozat ellen.

„A feljelentésemben részletezett ügyben az álláspontom szerint olyan kirívó, kegyeletsértő tevékenység történhetett, amely jogosan háborít fel minden jóérzésű embert, és ami mielőbbi kivizsgálást követel. Amennyiben ilyen eset történt a környezetünkben, azt mindenképp indokoltnak tartom kivizsgálni. A szóban forgó eset, amennyiben igazolást nyer annak megtörténte, jogszabályellenes, a Büntető Törvénykönyvbe ütköző magatartást is megvalósít. A rendőrség a feljelentés nyomán semmilyen nyomozati cselekményt nem foganatosított, adatgyűjtést, kihallgatást nem végzett, és egyéb helyszíni szemléket sem tartott. Kérem a Tisztelt Nyomozó Hatóságot, hogy az ügyben folytassanak le minden részletre kiterjedő vizsgálatot, mert az ügyben ismertté vált hangfelvételek alapján fennáll a bűncselekmény elkövetésének lehetősége” – fogalmazott ismételt beadványában a politikus.

A kiszivárgott hangfelvételek nyomán egyébként a rendőrséggel ellentétben a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal azonnal soron kívüli vizsgálatot rendelt el. Kérdésünkre megerősítették, hogy „a halottszállítás és a hamvasztás temetkezési szolgáltatások tekintetében az illetékes járási hivatal hivatalból indított hatósági ellenőrzése” jelenleg is folyamatban van.

A Csongrád-Csanád vármegyei temetkezési botrány közben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal látókörébe is került. A NAV megkeresésünkre nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy nyomozást folytat a térségünkben működő temetkezési vállalkozások számlaadási jogsértései kapcsán, azt írták: „konkrét ügyben a NAV-ot köti az adótitok, ezért sem arról, hogy indított-e vizsgálatot egy esetlegesen beérkező bejelentés alapján, sem pedig arról, hogy érkezett-e hozzá bejelentés, nem adhat felvilágosítást”. Hozzátették ugyanakkor: a NAV gyakorlatilag minden kiállított számlára rálát, s figyelemmel is kíséri azokat. „Nemcsak a kockázatkezelők, hanem a revizorok is folyamatosan elemzik a rendelkezésre álló adatokat, beleértve a közérdekű bejelentéseket is, és az adóügyi jogsértés súlyához igazodva minden esetben megteszik a szükséges intézkedést. A költségvetést és a tisztességes piaci szereplőket súlyosan és szándékosan megsértő adózóknak nemcsak adóügyi, hanem büntetőjogi következménnyel is számolniuk kell” – szögezték le.

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.