2025 augusztus 23. - Bence

Berobbant az Otthon start, itt vannak az első eredmények

Megmozdult az egész ország, kimagasló érdeklődés mutatkozik az Otthon start program iránt, aminek első kézzelfogható jele az albérletárak csökkenése a szezon közepén – mondta Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és straté­giai államtitkára a lapunknak adott interjúban. Mint hangsúlyozta, a program erénye a kiszámíthatóság és a biztonság, mert a fix 3 százalékos hitelnek nincs árfolyam- és kamatkockázata. Az államtitkár kitért az ellenzéki támadások hiteltelenségére is, rámutatva Magyar Péter és az őt támogató baloldali média alaptalannak bizonyuló riogatásaira.

– Úgy tűnik, nagyon berobbant az Otthon start program, mindenki erről beszél, hatalmas az érdeklődés. Számított ekkora sikerre?

– Valóban megmozdult az ország, számolnak a fiatalok és a családok, kimagasló az érdeklődés a program iránt. Megmozdult az ingatlanszakma is: a hirdetők, a fejlesztők, valamint a bankok, az építőipar és azok, akik eladnák az ingatlanjukat. Nagyot nőttek a keresések az ingatlanportálokon, ugyanakkor azt is látni ebből, hogy ez nem csak néhány városra igaz, hanem minden vidéki településre. Ez fontos, hiszen az ország minden szegletében akarunk segíteni az első otthon vásárlásában. Szintén példátlan, hogy

az albérletszezon közepén a számok azt mutatják: sok helyen csökkenésnek indultak a bérleti díjak, sokan albérlet helyett saját otthonban gondolkodnak már.

Ez segítséget jelent az albérletpiacon levőknek is, hiszen a csökkenő albérletárak a bérlőknek kedveznek. Tehát a program nem csak az első lakásvásárlóknak, hanem az albérlőknek is segítség.

– Melyek a program fő vonzerői az első visszajelzések alapján?

– A legfontosabb a kiszámíthatóság és a biztonság: ez egy 25 éves futamidejű, fix 3 százalékos hitel, amelynek nincs árfolyam- és kamatkockázata, hiszen a hitelfelvevő végig azt az összeget fogja fizetni, ami a kölcsönszerződésen szerepel.

Ez óriási érték. Második erőssége, hogy a törlesztőrészlet jóval alacsonyabb a piaci hitelekhez képest, így havonta sok tízezer, de akár több mint százezer forint megspórolható. A kisebb törlesztőrészletek emellett nagyobb hitelösszeg igénylését teszik lehetővé, így sokan nagyobb ingatlanban gondolkodhatnak. Például bruttó hatszázezer forint fizetésnél korábban 19-20 millió forintot lehetett igényelni, ez az Otthon starttal már harmincmillió forint fölé mehet, ami egy vagy két szobával nagyobb ingatlan vásárlását teszi lehetővé. A program negyedik erőssége a tízszázalékos önerő, amellyel alacsonyabb belépő összeg is elegendő az első otthon megvásárlásához. További fontos eleme, hogy kombinálható más családtámogatásokkal, például a falusi csokkal, a csok plusszal vagy a babaváró kölcsönnel.

– Mely célcsoportoknál talált be a program a legjobban?

– Alapvetően a fiatalokra írtuk, akiknek a legnagyobb dilemmájuk mindig a lakhatás kérdése. Az albérlet sokba kerül, amire nem szívesen költenének azok, akik már elszakadnának a szülői háztól. Náluk a program betalált, ahogyan azoknál az idősebb korosztályhoz tartozóknál is, akik a devizahitel-válság alatt vesztették el az otthonukat, és lemondtak arról, hogy újra saját otthonuk legyen. A program megmozgatja a külföldön élő honfitársainkat is, akik fél-egy évnyi albérlet árából – amit sokszor csak egy szobáért fizetnek – a hazájukban letehetik az első otthonuk kezdő részletét.

De a fix 3 százalékos hitel betalált vidéken, a kis- és közepes városokban, valamint a megyei jogú székhelyeken, mivel a legnagyobb ingatlankereső statisztikái szerint ezeken a településeken a legkiugróbb az érdeklődés.

Ez is óriási érték, hiszen az ellenzéki média hajlamos csak Budapestről beszélni, és nem foglalkozni azzal, hogy ez a program vidéken mekkora segítséget jelenthet.

– Mit ajánlanak azoknak, akik az osztrák határ közelében élnek és Ausztriában dolgoznak?

– Gondoltunk rájuk is, ezért konzultáltunk a határ menti polgármesterekkel és képviselőkkel. Nyugat-Magyarországon hatvanezren járnak naponta Ausztriába dolgozni, de mi azt szeretnénk, hogy ők tartósan itthon maradjanak. Az Otthon start igényléséhez szükséges száznyolcvan napos magyarországi tb-jogviszony kötelezettsége alól könnyítést adunk nekik, így a külföldi munkaviszony ellenére is részt vehetnek a programban, viszont számukra bentlakási kötelezettséget írunk elő. Nyilvánvaló érdekünk, hogy olyan ajánlatot tegyen a magyar állam ezeknek a családoknak, ami versenyképes az osztrák támogatási programokkal és hitelkörnyezettel.

A fix 3 százalékos hitel különösen a családtámogatási elemek kombinálásával versenyképes ajánlat.

– Hogyan segíti az Otthon start a migránsok által egyre jobban elárasztott nyugati országokból hazatérni kívánó magyarokat? Integrálható valahogyan a most is futó Hazaváró programba?

– Itt két dologról kell beszélni: a kivándorlásról és a hazaköltözésről. Akik albérletből lépnek át ebbe a programba, azok kevesebbet fognak fizetni, mint az albérletért. A saját tulajdonukra költik a pénzt, nem mást gazdagítanak. Ezzel több ezer fiatal előtt nyílik lakhatási perspektíva, és zárja le azt a dilemmát, hogy kimenjen-e külföldre dolgozni és élni. Ezenkívül a program egy erős hívószó a kint élő fiataloknak, hiszen itthon jó feltételekkel tudnak otthont szerezni. Az ő esetükben szükséges a száznyolcvan napos hazai tb-jogviszony, de ha komoly a hazaköltözési szándék, ez gyorsan akceptálható. Egy néhány éven belül elkészülő új építésű lakás lekötésével is lehet csatlakozni a programhoz, úgy időzítve a visszatérést a hazai munkaerőpiacra, hogy addigra meglegyen a száznyolcvan napjuk.

Azzal számolunk, hogy évente több ezer, külföldön élő honfitársunkat hozzuk így haza és sok ezer fiatalt tartunk itthon, az ingázók számára pedig szintén lezárjuk a lakhatási dilemmákat. Ezekkel a megoldásokkal a programnak óriási nemzetpolitikai értéke és demográfiai hozadéka van.

– Miről és kiknek szól a Lakhatási tőkeprogram?

– Indítottunk év elején egy huszonegy pontos gazdasági akciótervet, amelynek részeként korlátoztuk Budapesten a rövid távú lakáskiadást, vagyis az ­Airbnb-t, aminek már most érezhetők a jótékony hatásai a lakás- és albérletpiacon. Ennek a része volt a kínálatot serkentő Lakhatási tőkeprogram, amelyben a kormány ingatlanfejlesztési alapoknak ad finanszírozást, tulajdonosi rész vásárlásával. Azért van rá szükség, hogy elegendő lakás épüljön Magyarországon, a beindításához viszont elengedhetetlen egy tőkeinjekció. A programban húsz tőkealap-kezelő kapott háromszázmilliárd forintot. Ennek a többszöröséért indulnak lakásfejlesztések, számításaink szerint mintegy harminc nagy ingatlanfejlesztés indul el rövid időn belül.

Ezek nagy része megfizethető lakás lesz, amit a fix 3 százalékos hitelprogram keretei közé be lehet építeni.

A kormány az összes nagy ingatlanfejlesztővel együtt dolgozik ezen.

– Vannak, akik attól tartanak, hogy hosszú távon nem lesz tartható a kedvező és kiszámíthatóságot biztosító fix 3 százalékos kamat. Mivel nyugtatná meg az emiatt aggódókat?

– A devizaválság valóban megrengette a magyar társadalmat, ennek a hagyatékát hosszú éveken keresztül hurcolta magával a polgári kormány, sok százezer devizahiteles helyzetét kellett rendeznünk. Fontos üzenet, hogy a kamatot huszonöt évre fixáltuk, a hitel forintban van, vagyis kiszedtük a kockázati tényezőket. Az elmúlt tíz-tizenöt évben erős szabályozói beavatkozás történt a jelzáloghitelek piacán az MNB részéről a fogyasztók védelmét szem előtt tartva, így világos és jól szabályozott rezsim épült fel, amelyeket a bankoknak be kell tartani, például a jövedelemvizsgálat, az elő- és végtörlesztés, a tájékoztatás ügyében. Az is lényeges, hogy

a kormány a hitellel hosszú távon tervez, öt év alatt ötvenezer új ingatlannal számolunk.

Láttuk, hogy 2002 után a baloldali kormány szétverte az akkor futó otthonteremtési programot, ezért semmilyen garancia nincs arra, hogy jövőre egy váratlan kormányváltást követően ne szántanák be az Otthon startot. A program biztosan marad 2026 után, ha a választók ismét nekünk szavaznak bizalmat. Mi ezzel tervezünk és ennek mentén dolgozunk

– Nem meglepő módon a program az ellenzéki támadások kereszttüzébe került. Egyes vélemények szerint csak kommunikációs trükk, mások azt mondják, hogy a nagy ingatlanbefektetőknek, a gazdagoknak és a spekulánsoknak kedvez. Hogyan vélekedik ezekről a vádaskodásokról?

– Hadd szembesítsem az ellenzéket a valósággal! Indulásuk óta az otthonteremtést és a gyermekvállalást támogató programok – csok, falusi csok, babaváró – összesen mintegy félmillió családnak segítettek. Bízom benne, hogy az Otthon start is legalább ilyen jó kommunikációs trükk lesz! Ez egy komoly program, amitől a csokhoz hasonló érdemi hatásokat várunk. Az árkorlátokat azért építettük be, hogy megakadályozzuk a luxusingatlanok vásárlását. A program célzott, az ingatlantulajdon-nélkülieket, a fiatalokat célozza.

Nem ismerek olyan spekulánst, aki úgy pörgeti a százmilliókat, hogy egy külvárosi szuterén-albérletben kuporog. Ez nonszensz. Az viszont világbotrány, amikor a Medgyessy-, Gyurcsány- és Bajnai-éra alatt szolgáló gazdasági miniszterek, Csillag István és Oszkó Péter támadják a programot.

Csillag úr gazdasági miniszterként tevékenyen részt vett az első Orbán-kormány által indított forintalapú otthonteremtési program szétverésében, százezreket kergetve a devizahitelbe, Oszkó úr pedig nem tett semmit devizahitel-csapdába esett családok százezreinek a megsegítéséért. A 2010 utáni polgári kormány mentett ki közel egymillió családot ebből a helyzetből, nem a nagyon szolidáris és szociálisan érzékeny baloldal. Ezért nagyobb szerénység mellett talán érdemes tartózkodniuk a lakáspolitikai jó tanácsok osztogatásától.

– Mi a véleménye arról, hogy az ellenzék éppen aktuális üdvöskéje, Magyar Péter szerint tizenöt-húsz százalékos árrobbanást fog okozni az Otthon start egy éven belül?

– A Tisza Párt elnöke azt is mondta, hogy két héten belül húsz százalékkal drágultak az ingatlanok, és hogy ősszel húsz-negyven százalékkal megy feljebb az áruk. Ebből semmi nem igaz! A vidéken megjelenő fiatal lakásvásárlók nem verik fel az árakat, mivel bőséges a kínálat, akik pedig már régóta árulják az eddig eladhatatlan ingatlanjukat, azok nem fogják a program hatására még feljebb árazni, mert örülnek, ha jön egy vevő. Budapesten hatnak az árkorlátok: egyfelől az eladók nem fogják az átlag 1,3-1,4 milliós négyzetméterárakat felemelni, mert akkor ezek a lakások kiesnének a programból, másfelől pedig ezzel lehúzzák az árakat az új lakások piacán is. Már ősszel elindul tízezernél több új lakás építése, ami növeli a kínálati piacot, szintén jótékony hatást kifejtve az árakra.

– Mit gondol arról, hogy a baloldal inkább a Nyugat-Európában divatos bérlakásépítéseket támogatná?

– Az ellenzék keresi a fogást az Otthon starton, de mit tudnak csinálni, amikor ez jó az első lakást vásárlóknak, az ingatlanjukat értékesíteni akaróknak, az építőiparnak, az ingatlanszakmának és az egész országnak? Kollár Kinga óta tudjuk, hogy ami jó az országnak, az nem jó a Tiszának, ezért most az árak oldaláról próbálnak fogást találni, amiben a baloldali média támogatja őket.

Az ellenzék azt ajánlja, hogy majd két-három év múlva építenek néhány ezer bérlakást, ezzel szemben az Otthon start első tulajdont ad több tízezer fiatalnak, akár néhány hónapon belül. A kettő között ég és föld a különbség!

Ha Magyar Péter a Karácsony Gergely által megígért bérlakásépítési modellt akarja átültetni, akkor azt javaslom a fiataloknak, hogy nézzék meg, milyen fényes eredményeket ért el a baloldali főpolgármester úr Budapesten, és miután ezeket az eredményeket nem találják, startoljanak rá a fix 3 százalékos hitelre. A lehetőség mindenkinek adott. Éljenek vele!

forrás: magyarnemzet.hu

 

https://magyarnemzet.hu/belfold/2025/08/berobbant-az-otthon-start-itt-vannak-az-elso-eredmenyek

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.