Több olvasónk is felháborodottan számolt be arról, hogy 200 forintot kértek tőlük a vásárhelyi borfesztiválon, amikor a budibüfé, vagyis a Kossuth Kifli kávézó mosdóját szerették volna használni.
Úgy tűnik, hiába mantrázza folyamatosan Márki-Zay Péter azt, mennyire transzparens és végletekig szabálykövető a vásárhelyi önkormányzat működése, és minden, ami ezzel kapcsolatos, a torony tövében már nem sikerül érvényt szerezni a mindennek megfelelésnek, sem az ígéreteknek.
Olvasóink arról számoltak be, hogy már a hatnapos vásárhelyi borfesztivál első, pénteki estéjén 200 forintot kértek tőlük, amikor használni szerették volna a Kossuth téri „budibüfé”, a Kossuth Kifli mosdóját. Bizonyára a többség szemrebbenés nélkül ki is fizette a kért díjat, de páran úgy emlékeztek: nem az volt, hogy ingyenesen kéne ezt működtetni?
De. A pályázati kiírás, mely még mindig megtalálható a város honlapján, valóban ezt tartalmazza.
A kérdés most már csak az, hogy a városvezetés hogyan szerez érvényt az általa felállított szabályoknak, hogyan tartatja azokat be, vagy erre is lesz majd valami „magyarázat”?
Mint ismeretes, 2024 augusztusára született érvényes pályázat a vásárhelyi Kossuth téren álló, a korábban köztéri illemhely helyére épített vendéglátóipari egységnek a működtetésére, de megnyitni még egy ideig nem tudott, mivel kiderült, kerekesszékkel nem lehet használni annak mosdóját. A hiányosság kijavítása után decemberben nyitott meg az egység, majd 2025 tavaszára kapott nevet és lett Kossuth Kifli kávézó. A kiírás szerint a nyertes pályázónak kötelessége nyitva tartani az egységet a Kossuth téren megtartásra kerülő rendezvények időtartama alatt, valamint az üzemeltetéssel szemben támasztott további követelmény hogy nyitvatartási időben a kávézó épületében található WC ingyenes használatának biztosítása és tisztán tartása.
A pályázati kiírás itt található:
Pályázati felhívás – Kossuth téri kávézó bérletére és üzemeltetésére