Nyolcadik alkalommal vehetik át a rangos elismerést arra érdemes személyek a Polgári Hódmezővásárhelyért Alapítványtól. Ebben az évben Magyary Ágnes vívóedző és dr. Kocsis László főállatorvos kapja meg a kitüntetést.
A díjátadó hagyományosan augusztus 19-én, vagyis ma este 6 órakor kezdődik a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.
A Boldog Gizella-díjat 2018-ban alapította a Polgári Hódmezővásárhelyért Alapítvány, és minden évben azoknak a személyeknek ítélik oda, akik polgári gondolkodásmódjukkal, munkásságukkal és példamutató életükkel kiérdemlik azt a közösségtől. Az elismerés egy Návay Sándor által készített emlékplakettel, valamint idéntől nettó másfél millió forinttal jár.
A 2025-ös kitüntetettek Magyary Ágnes vívóedző és dr. Kocsis László főállatorvos lesznek.
Életrajzok:
Magyary Ágnes
Magyary Ágnes 1954-ben született Hódmezővásárhelyen. Édesanyja Kovács Katalin pedagógus, édesapja Magyary István agronómus volt.
Két testvére közül Katalin a Vásárhelyi iskolai lovasterápia megalapítója, míg István a magyar öttusa válogatott vívóedzője.
Szüleik biztatására öccsével sokféle sportot kipróbáltak, végül mindketten a vívás mellett döntöttek. A gimnáziumi évek alatt már szépen jöttek az eredmények. Ifjúsági aranyjelvényes, később I. osztályú tőrvívó versenyző lett Magyary Ágnes. Innen egyenes út vezetett a Magyar Testnevelési Főiskolára, ahol vívó szakedzői diplomát szerzett. Budapesti évei alatt az MTK Vívó szakosztály versenyzője lett.
1978-tól testnevelő tanárként dolgozott és másodállásban edzősködött. 1980-tól a városi sportegyesület főállású vívó szakedzője lett. 1995-ben úszó edzői képesítést is szerzett, 1998-ban elvégezte a Gyógypedagógiai Főiskola és a Testnevelési Egyetem közös Rehabilitációs Gyógyúszó tanfolyamát.
A rendszerváltoztatáskor a város megszüntette az addig állami támogatású egyesületeit. Hogy a vívósport továbbra is megmaradjon Hódmezővásárhelyen, egy teljesen új egyesületet kellett létrehozni. Magyary Ágnes így lett a ma is működő, Csomorkány névre hallgató egyesületnek egyik alapítója.
1998-tól Olaszországban, Bergamoban edzősködött. Két év után sikerült egy lombard bajnokot kinevelnie.
Magyary Ágnes 2007-ben kidolgozta a vívás 2 évre szóló tantervét, amit a város akkori közgyűlése elfogadott, így 2008 januárjától, az országban elsőként Hódmezővásárhelyen kötelező tantárgy lett a vívás az általános iskolákban, ami akkoriban egyedülálló mintaprojekt volt. A vásárhelyi vívósport tovább erősödött az irányítása alatt 2015-ben, amikor átadásra került a Cukor utcai Vívócentrum.
Magyary Ágnes a város sportéletében végzett kiemelkedő és lelkiismeretes munkásságának elismeréseként 2012-ben Signum Urbis Honorantis kitüntetést vehetett át.
Dr. Kocsis László
Gyöngyösön született, édesapja főállattenyésztő, édesanyja iskolatitkár volt.
Iskoláit Gyöngyösön kezdte, majd a család Szentesre költözése után a Horváth Mihály Gimnáziumba járt kémia-fizika tagozatra.
1979-ben kapott diplomát az Állatorvostudományi Egyetemen. Azóta a Hód-Mezőgazda Zrt.-nél, illetve jogelődjeinél dolgozik, 1979-1995 között állatorvos beosztásban, majd 1995-től főállatorvosként. Gazdasági haszonállatok – szarvasmarha, sertés, juh, ló – járványvédelme és gyógykezelése a fő szakterülete. 2001-ben Igazgatási és Járványügyi szakállatorvosi oklevelet szerzett.
1979-ben pályakezdőként, az akkori állami gazdaságban, pontosabban az Állatorvostudományi Egyetem Tangazdaságában kezdett dolgozni. Ebben az időszakban, a hódmezővásárhelyi Állategészségügyi Főiskolán is tanított 8 évig (Szaporodásbiológia és Állathigiénia tárgyak gyakorlatai oktatója), illetve részt vett a Tangazdaság és az Állatorvosi Egyetem közös kutatásaiban. Az Egyetemmel azóta is szakmai kapcsolatban áll, rendszeresen érkeznek állatorvos hallgatók szakmai gyakorlatra a Hód-Mezőgazda Zrt.-hez, akik az ő irányítása alatt dolgoznak. A közös munka eredményeként az Állatorvostudományi Egyetem mesteroktatója címet adományozta neki az egyetem Szenátusa.
A kezdetektől, 1993 óta az Alföldi Állattenyésztési Napok egyik fő szervezője és házigazdája. Kiemelten fontos feladata a kiállításra érkező állatok járvány- és egészségvédelmének a biztosítása.
Tagságok, tisztségek:
1996 – MAOK (Magyar Állatorvosi Kamara) küldött közgyűlésének tagja
1996-2002 – Csongrád-megyei Állatorvosi Kamara Szakmai, Oktatási és Továbbképzési Bizottság Elnöke, az Országos Bizottság Tagja
2002-2008 – Magyar Állatorvosi Kamara Csongrád Megyei Szervezet Elnöke
2008-tól a Magyar Állatorvosi Kamara Csongrád Megyei Szervezet Alelnöke
2002-től Magyar Állatorvosi Kamara Élelmiszerbiztonsági Bizottság Tagja
A Magyar Buiatrikus Társaság Elnökségének Tagja
A Hód-Mező Vadász Egyesület elnöke
Jelentősebb kitüntetések:
2024 – Magyar Állattenyésztők Országos Szövetségének Nagydíja (A Hód-Mezőgazda Zrt.-nél végzett 45 éves szakmai munka elismeréséül)
2024 – Tolnai Sándor Díj (Agrárminisztérium díja)
2024 – Címzetes Egyetemi Docens (Állatorvostudományi Egyetem)
Korábbi díjazottak:
-
2018: Dr. Páger Lajos és Dr. Berta Éva
-
2019: Dr. Nagy István és Draskovitsné Joó Erzsébet
-
2020: Dr. Könyves Gézáné Dr. Szporny Sarolta és Sós Imre
-
2021: Faragóné Szénásy Emese és Simon Ferenc
-
2022: Fogarassy Judit és Návay Sándor
-
2023: Sonkoly Tibor és Dr. Imre Mihály
-
2024: Cserjés Katalin és Perényi János