Kérdezz-feleleket indított közösségi oldalán a makói alpolgármester, a Fidesz vásárhelyi-makói választókerületi elnöke, aki már válaszolt is a feltett kérdésekre.
Egy kérdező szerint a kibővített Hagymatikum gyenge bevételt produkál. – A fürdőnek igenis jók a számai, az első hat hónap számai sokkal jobbak voltak, mint a tavalyi év első felében. A látogatószámmal az árbevétel is növekszik. Pontos kimutatást akkor tudunk mondani, ha a teljes évet lezárják. Most a nyár közepén vagyunk, de a szezon nem rossz – reagált Czirbus Gábor.
A politikust arról is kérdezték, mi a véleménye a minimálbérről. – Kétféle minimálbér van. Egyik a klasszikus értelemben vett minimálbér, a másik a garantált bérminimum. Utóbbi azoknak a munkavállalóknak jár, akik szakképesítéssel rendelkeznek. Azért jó, hogy folyamatosan emelkedik a minimálbér, mert így nem lehet a munkavállalókat ezen összeg alatt alkalmazni, és nem tudják őket a munkáltatók kihasználni. A magyar minimálbér Európában a középmezőnyben van, de a garantált bérminimum ettől is jobb, és többen kapják – fejtette ki a Fidesz választókerületi elnöke.
Arról is érdeklődtek Czirbus Gábornál, hogy a makói Maros-parton az új emlékmű mikorra készül el. – Szeptemberre igyekeznek végezni a kivitelezési munkálatokkal, amik már folyamatban vannak. Bízom benne, hogy mindenki legnagyobb megelégedésére készül el az emlékmű. Méltó hely lesz ahhoz, hogy emlékezni tudjunk mindazokra, akik a Marosban lelték végső nyughelyüket – ismertette az alpolgármester.
A második körben is több témában érkeztek kérdések, például az orvosi alapfeladat-ellátás és a makói tüdőgondozó kapcsán. Czirbus Gábor elmondta: az önkormányzat szerződéses jogviszonyban áll a háziorvosokkal, a gyermekorvosokkal és a fogorvosokkal. Az, hogy ki hogyan intézi a szabadságolást, egymás közt döntik el az orvosok, ebbe az önkormányzatnak beleszólása nincs. A lényeg, hogy a feladatellátás folyamatos legyen.
Az alpolgármester leszögezte: nem zárt be Makón a tüdőgondozó. – A tüdőszűrések folyamatosak, ugyanúgy, mint eddig, viszont a pulmonológiai rendelés szünetel. A kijelölt intézmények, ahol ellátják a betegeket, Szeged és Hódmezővásárhely. Bízom benne, hogy mihamarabb pótolni tudják az orvost, és újra elindul a pulmonológiai rendelés – magyarázta.
Borítókép: Archív