2025 július 12. - Dalma, Izabella

Miközben Vásárhely még romokban, a polgármester elment fesztiválozni

Sukorón, az EFOTTon, az egyetemisták egyik legnagyobb nyári fesztiválján jelent meg Márki-Zay Péter, ahol Gulyás Balázsnak adott interjújában többször kijelentette: becsületes, gerinces, tisztességes és épeszű ember nem fog a Fideszre szavazni. Ezzel és a többi kijelentésével tucatnyi becsületsértő kijelentést tett a társadalom jelentős részére.

Miközben Hódmezővásárhely még mindig a hétfői vihar okozta károkat nyögi, sok helyen nincs áram, halomban állnak a letört ágak, betört tetők és sérült épületek és állampolgárok tucatjai várnak segítségre, addig Márki-Zay Péternek nem akadt jobb dolga, mint elkirándulni a Velencei-hegységbe hogy Sukorón gyalázkodjon egyet.

A vásárhelyi polgármester ezúttal azonban minden eddiginél messzebbre ment. A Gulyás Balázzsal folytatott beszélgetés során legalább háromszor kijelentette: becsületes, gerinces, tisztességes és épeszű ember nem fog a Fideszre szavazni.

Hozzátette, aki a Fideszre szavaz, komoly erkölcsi, vagy szellemi deficittel rendelkezik, valamint azt is, akik még mindig a Fideszre szavanak sürgősen nézzenek tükörbe.

Kijelentette azt is, Hódmezővásárhelyen, aki a Fideszre szavaz, és lenne olyan hogy hazaáruló – lokálpatrióta terminusban -, akkor az az lenne. Aki rájuk szavaz, nem magyar, nem hazafi, ugyanolyan bűnrészes a gazemberségben, mint akik lopnak. Azt is kifejtette, a Fidesz olyan, mint a kommunista állampárt a rendszerváltás előtt volt, szánalmas lúzerek.

Mindezekkel gyakorlatilag Márki-Zay azt állítja, aki a Fideszre szavaz, az alattomos, álnok, gerinctelen, gyengeelméjű, abnormális és őrült, (mint a becsületes, gerinces és épeszű jelzők ellentétei) továbbá hazaáruló, nem magyar és bűnrészes.

Ez több, mint féltucat becsületsértő, minősítő, általánosító, súlyosan megbélyegző kijelentés a társadalom jelentős részére.

Ha hozzávesszük az egész interjú alatt tanúsított idegességtől és ingerültségtől feszült további stílusjegyeit, kijelenthető:  Márki-Zay Péter súlyos állapotba került, azonnali orvosi ellátára és kezelésre lenne szüksége.

Fent említett mondatok 19:49-től hallhatók, több percen át az alábbi videóban:

Közben a polgármester a térség három településének – Mindszent, Mártély, Székkutas – vezetőit ismét az elnyomó hatalom szolgálatában álló, mindenre kapható, aljas, elvetemült személynek vagyis pribéknek nevezte.

 

 

 

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.