2025 június 17. - Laura, Alida

A gyermekeket nevelő családok költségvetése lesz a 2026-os büdzsé

A gyermekeket nevelő családok költségvetése lesz a 2026-os büdzsé, amelyről kedden szavaz az Országgyűlés – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára az M1 csatornán kedden.

Koncz Zsófia hangsúlyozta,

akkora összeget, mint amekkora a jövő évi költségvetés tervezetében szerepel, még soha nem kaptak a magyar családok, összességében 4802 milliárd forintról van szó, ami ötszöröse annak, ami 2010-ben családtámogatásokra rendelkezésre állt.

Elmondta: jövőre a GDP 5 százalékát fordítja a kormány családtámogatásokra, ami ezer milliárd forinttal több, mint az idén, pedig már ebben az évben is megemelték mintegy 60 milliárd forinttal a tervezetthez képest az erre a célra fordított összeget.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy július elsejétől bevezetik a csed és a gyed szja-mentességét, illetve a családi adókedvezmény „duplázásának” első lépése, az 50 százalékos emelése is megtörténik, a háromgyermekes anyák személyijövedelemadó-mentességének bevezetésének dátuma pedig október 1-je.

Koncz Zsófia a családpolitika egyik fontos elemének nevezte a bölcsődei hálózat fejlesztését, amelynek költségvetési támogatását megtízszerezték: 2010-ben 11 milliárd forintot költöttek a bölcsődei hálózatra, jelenleg pedig már 110 milliárd forintot fordítanak rá. Kijelentette: a kormány családpolitikai intézkedései összetettek és egymásra épülnek.

„Mi abban hiszünk”, hogy amiért a magyar emberek megdolgoznak, azt a magyar emberekre kell fordítani. Ezért nagyon fontos, hogy az emberek még három napig elmondhatják a véleményüket a Voks 2025 keretében.

Ukrajna gyorsított uniós csatlakozása a többszörösét jelentené annak a költségvetésnek, amit a családokra fordítunk, a magyar családok fizetnék meg az árát, és hosszú távú következményei lennének „a gyermekeink és unokáink jövőjére” nézve – mondta.

Koncz Zsófia kiemelte: 2010 óta a kormányzati intézkedéseknek az a célja, hogy Magyarországon a gyermekvállalásnak ne legyen anyagi akadálya, a gyereket vállaló fiatal családok legyenek anyagi biztonságban, és kapjanak segítséget az otthonteremtésben is.

Megemlítette: az Európai Bizottság napokban megérkezett országspecifikus ajánlásában a rezsicsökkentés mellett az otthonteremtési támogatások rendszerét is támadja, „túlságosan nagyvonalúnak” tartja. A kormány azonban továbbra is a magyar családok mellett áll, és az a célja, hogy minden élethelyzetben segítse őket – szögezte le az államtitkár.

Borítókép: Illusztráció

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.