2025 június 16. - Jusztin

Vásárhelyen és Makón is felpörögtek a lakásárak

Tavaly országos átlagban 14 százalékkal drágultak az ingatlanok. Jellemzően ott a jelentősebb az emelkedés, ahol gyárak épülnek, vagy akár csak bejelentik, hogy épülni fog egy-egy üzem. Makón látványos az ugrás: tavaly júniusban 404 ezer forintot kértek egy négyzetméterért, idén májusban pedig már 572 ezer forintot. Szegeden is iszonyatos a növekedés, pedig ott eddig sem voltak olcsók a lakások.

Elkészítette az OTP a lakóingatlan értéktérképét, amiből az derül ki, hogy közel egyharmados forgalomnövekedés mellett mintegy 14 százalékkal drágultak az ingatlanok az országban. Idén a kedvezőbb finanszírozási lehetőségek, a bővülő támogatási rendszer és a keresleti oldalon megjelenő új pénzforrások miatt folytatódik a lendület.

Tavaly a lakótelepi lakások 12 százalék körüli drágulást produkáltak, ami meghaladja az egyéb – jellemzően tégla – lakások 8 százalékos áremelkedési ütemét. Önálló házak esetében ennél is látványosabb, 16 százalékos arányt mértek. Az országos lakótelepi átlagár 2024-ben hajszállal átlépte a 600 ezer Ft/m2-es szintet, míg az egyéb lakásoké 873 ezer Ft/m2 volt.

A lakásár-emelkedésen kívül a forgalomnövekedésben is hasít Csongrád-Csanád vármegye. Budapest és Hajdú-Bihar mögött a harmadik helyen van, 48 százalékos piacélénküléssel.

És most nézzük a csongrád-csanádi számokat!

Az ingatlanok átlagosan 18 százalékkal drágultak, ami a második legnagyobb az országban. A szakemberek szerint ahol gyárak épülnek, ott lényegesen nagyobb az áremelkedés, mint máshol.

Ezt mutatják az ingatlan.com adatai is.

Makón egy lakás négyzetméterára tavaly júniusban 404 ezer, idén májusban pedig már 572 ezer forint volt. A belvárosban és környékén drágábbak a házak. Egy fiatal pár a kertvárosi részben vagy a Belvárostól kicsit kijjebb könnyebben találhat ingatlant. Az ingatlanok árai biztos értékmegőrzők maradnak a jövőben is.

A gyakorlatilag megfizethetetlen Szeged előtt nézzük meg a hódmezővásárhelyi árakat. Itt tavaly nyáron 474, idén pedig már 636 ezer forintot kértek a lakások négyzetméteréért. A szakportál szerint a közvetlen összeköttetés, vagyis a tram-train Szeged és Vásárhely között nagyot dobott a lakásárakon.

Most pedig jöjjön Szeged!

A városban már tavaly is 795 ezer forint volt a négyzetméterára lakásoknak, idénre ez már 958 ezernél jár. Itt is a BYD gyár érezteti a hatását, ahogy tulajdonképpen egész Csongrád-Csanád vármegyében.

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.