Szerkesztőségünk birtokába jutott az a levél, amit Takács Árpád Márki-Zay Péternek címzett hétfőn a szabadkígyósi kastély ügyében. A Békés vármegyei főispán azt írta a vásárhelyi polgármesternek: bízik benne, hogy a város közgyűlése lehetőséget teremt a Békés vármegyeieknek a kastély méltó hasznosítására.
Takács Árpád azért fordult a polgármesterhez és a közgyűléshez, mert úgy véli, a kastély Békés vármegye páratlan kulturális értéke, így annak működtetése, fenntartása és fejlesztése Békés Vármegye Önkormányzatának és környező településeinek feladata és egyben szívügye is.
„Annak érdekében, hogy a kastély működtetése Békés vármegye gondozásába kerüljön, feltétel, hogy Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése a pályázatban foglalt működtetéstől elálljon, így szíves közreműködésüket kérjük az erre vonatkozó szándéknyilatkozat megalkotásában”
– hívta fel a figyelmet Takács Árpád.
A főispán hozzátette, a műemlék további fenntartására és fejlesztésére megvalósítható koncepció áll rendelkezésükre, így bízik benne, hogy a vásárhelyiek döntésükkel – a Békés vármegyei közösség javára – lehetőséget teremtenek annak méltó hasznosítására.