2025 május 9. - Gergely

Orbán Viktor: Ukrajna felvétele az Unióba gazdasági öngyilkosság

Orbán Viktor volt a Kossuth rádió péntek reggeli műsorának vendége, a miniszterelnök beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről. A Magyar Nemzet cikke következik. 

– Két okból is követni szoktam a vatikáni folyamatokat: egyfelől a Vatikán része a nemzetközi diplomáciai életnek. Másfelől hívő emberként is figyelem, mert lelki vezetésre szükség van – fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorának adott interjúban. A miniszterelnök XIV. Leó pápa megválasztásáról azt elmondta, hogy vélhetően Ferenc pápa munkáját folytatja, így nagy változásokra nem számít. Magyarország szempontjából azt nevezte fontosnak, hogy legyen lelki vezetőnk.

Szükségünk van erkölcsi és hitbéli biztos támpontra a világban, amikor a keresztény értékek támadás alatt állnak

– tette hozzá.

A kormányfő szerint a reformátusoknak is szüksége van arra, hogy legyen valaki, akire lehet hallgatni, aki erkölcsi és hitbéli támpontot jelent.

Magyarország ellenében döntöttek

A miniszterelnök kifejtette: Magyarország ellenében született meg Ukrajna csatlakozásáról a döntés, mert mi nem támogatjuk. A kormányfő emlékeztetett: Robert Fico mondta azt, hogy

Ukrajna felvétele az unióba gazdasági öngyilkosság.

Mint folytatta, az Európai Néppárt úgy döntött, hogy a háborút fenn kell tartani, az orosz energiát pedig ki kell szorítani Európából. Ő az ellenkezőjét reméli. Hozzátette: vannak olyan vezetők akik, Ursula Von Der Leyen szavait követik, ilyenek a DK, ilyen a Tisza Párt, de a kor ennek ellentmond.

Példátlanul olcsó az energia

Orbán Viktor elmondta: példátlanul olcsón jutnak ma a magyarok energiához.

Egy kádárkockában évi 280 ezer forintot fizetnek a magyarok a rezsiért, ez Szlovákiában 480 ezer, Lengyelországban pedig 880-900 ezer forint körül van.

Úgy folytatta: ha eltiltanak bennünket az orosz energiától, akkor Magyarországnak a vásárolt energiáért 800 milliárd forinttal kell többet fizetni. Ekkora ma az az összeg, amivel támogatják ma a családokat az alacsony energiaárért. A családok tehát kétszer annyit fizetnének az energiaárért, ha ez megvalósulna. Ezt a brüsszeli tervet támogatja a DK, a Tisza párt a kormányfő tájékoztatása szerint. A Mi Hazánk Mozgalom és a Fidesz–KDNP tartozik az európai ellenzékhez, akik ezt nem támogatták.

A Voks 2025 is eszköz az alacsony rezsi védelmében

A miniszterelnök elmondta, hogy súlyos küzdelmek várnak Magyarországra Brüsszelben. Szövetségeseket kell gyűjteni és jogilag is fel kell készülni. A kormányfő jelezte, hogy erőre és segítségre van szüksége, amiben eszköz a Voks 2025, mivel az alacsony rezsit is meg lehet azzal védeni.

Azt mondta, hogy nem megy Brüsszelbe és nem lesz képviselő, valamint azt is mondta, hogy eltörölné a mentelmi jogot. Ehhez képest ott ül Brüsszelben és a mentelmi joga mögé bújik

– reagált arra Orbán Viktor, hogy Magyar Péter állítása szerint a Tisza Párt nem támogatja Ukrajna gyorsított EU-tagságát.

– Az Európai Néppárt bejelentette, hogy Magyarországon kormányváltást akar, és olyan kormányt fognak hatalomra segíteni, amelyik a Néppárt politikáját be fogja tartani. Ez azt jelenti, hogy fel kell venni Ukrajnát, el kell fogadni a migrációt, és a genderügyben is el kell fogadni az európai főáram álláspontját – tette hozzá.

Küzdelem az ellenzéki vezető szerepért

Gyurcsány Ferenc távozásával kapcsolatban Orbán Viktor elmondta: a DK élet-halál harcot vív a Tiszával, a küzdelem az ellenzéki vezető szerepét zajlik. Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára válása kapcsán pedig együttérzését fejezte ki.

A békéhez erő kell

A Tisza Párt csütörtökön nyilvánosságra hozott hangfelvételéről (amelyben a honvédelmi miniszter beszél) szólva azt mondta: abban a kormány hivatalos álláspontja hallható. Hozzátette: a magyar honvédség arra való, hogy támadás esetén megvédje a hazát. A kormánynak harcosok kellenek, a békéhez pedig erő kell. Ők ezt vállalják, ezt nem kell leleplezni.

Ami őt zavarja, az a volt vezérkari főnök szerepvállalása „egy ilyen kutyakomédiában.” Amikor elbocsájtotta a vezérkari főnököt, nem adott indokot. Ennek oka, hogy a hadsereget távol kell tartani a politikai vitáktól. Ezért nem kommentálta hosszabban. Tegnap azonban olyan adatok is nyilvánosságra kerültek, amelyek megvilágítják ennek valódi okát. Nem érezte biztonságba a magyar hadsereget, mert úgy érezte, hogy a vezérkari főnök inkább ukránpárti, mint magyarpárti. Úgy fogta fel a magyar érdeket, hogy azt az ukránpártiságon lehet szolgálni, ezt azonban nem az ország vezetéséért felelős politikai vezetés dönti el.

Az ő politikai döntésük megfelelő elemzésekre építve az volt, hogy Ukrajna támogatása ebben a háborúban, és a csatlakozási folyamatokban ellentétesek Magyarország érdekeivel.

„Azt hittem, hogy majd elbujdosik szégyenében. Amikor kiderül, hogy egy tábornok a honvédkórházban szivatja le a zsírját, akkor eltűnik. Ehhez képest beáll a politikai élet közepébe, és megtámadja a magyar politikai vezetést” – mondta.

Orbán Viktor a 2026-ös költségvetésről elmondta, hogy ambiciózusok a vállalásaik. Mint mondta, egészen mások a lehetőségek, ha Brüsszel Ukrajnába küldi a magyarok pénzét.

– Ez a költségvetés abból indul ki, hogy 2026-ban is nemzeti kormánya lesz Magyarországnak, amelyik nem küld pénzt Ukrajnába – tette hozzá. Leszögezte, hogy nem megy a magyarok pénze Ukrajnába, hanem azokat itthon fogják felhasználni.

Jelezte, hogy 4800 milliárd forintot költenek családtámogatásokra, 800 milliárdot a rezsicsökkentésre, a nyugdíjakra 7700 milliárd forintot. Emellett kifizetik a hathavi fegyverpénzt, folytatják a tanárbéremelést, és az egészségügyre is többek költenek. – Optimista, háborúellenes, és ambiciózus célokat tűz ki a költségvetés – mondta a miniszterelnök.

Az infláció kapcsán közölte, hogy jó néhány területen elfogadhatatlan árak vannak, amivel kizsebelik a magyar családokat. Ezt nem lehet megtenni, a magyar kormánynak meg kell védenie az embereket. így be kellett avatkoznunk az árrendszerbe –tette hozzá. Hosszas kísérletezés után az árrésszabályozás mellett döntöttek, ami működik.

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Archív

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.