2026 április 8. - Dénes

Folyamatos a kórházi ellátás Hódmezővásárhelyen és Makón

A gyógyító munka mind a nappali, mind az ügyeleti időszakban zavartalanul zajlik, a folyamatossága jelenleg is biztosított. A felmerült munkaügyi kérdéseket a felek konstruktív párbeszéd keretében kezelik, a lakosság továbbra is biztonságban számíthat a megszokott színvonalú betegellátásra – tette egyértelművé a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ.

Drámai hangú közleményben riogatott kedden a Magyar Orvosi Kamara. A MOK a Belügyminisztérium és az Országos Kórházi Főigazgatóság vizsgálatát sürgette annak kapcsán, hogy állításuk szerint „rendkívüli, súlyos helyzet alakult ki” a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központban. Súlyos vádakat fogalmaztak meg, többek között arról írtak: március 15-től a vásárhelyi-makói kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével, s szerintük „a betegek ellátása csak azért valósult meg, mert az orvosok jelentős része a jogszerű kereteken túl is, lelkiismereti okból bement dolgozni”. A Hódmezővásárhely-Makói Egészségügyi Ellátó Központ azonban nagyon hamar cáfolta a MOK vádaskodását, s nyilatkozatban rögzítette: az egészségügyi ellátás mindkét városban zavartalanul működik, s ahogy a színvonalas betegellátás, úgy a dolgozókkal való munkaügyi egyeztetés is folyamatos.

– Az egészségügyi ellátás mindkét városban zavartalanul működik, az intézményekben nem történt bezárás vagy rendeléskiesés. Az Országos Kórházi Főigazgatóság a dolgozók felé együttműködő és elkötelezett a korrekt és megnyugtató megoldások megtalálásában. A felmerült munkaügyi kérdéseket a felek konstruktív párbeszéd keretében kezelik, így a lakosság továbbra is biztonságban számíthat a megszokott színvonalú betegellátásra. Az Országos Kórházi Főigazgatóság kötelességének tekinti a fenntartása alá tartozó intézményekben a betegellátás folytonosságának szavatolását, valamint az állampolgárok tárgyilagos tájékoztatását az ellátást érintő esetleges változásokról. Ezúton hangsúlyozzuk, hogy Makó és Hódmezővásárhely tekintetében az elmúlt két hónap során válsághelyzet nem alakult ki: sem fekvőbeteg-ellátó egység bezárására, sem járóbeteg-rendelés felfüggesztésére nem került sor. A gyógyító munka mind a nappali, mind az ügyeleti időszakban zavartalanul zajlott, s annak folyamatossága jelenleg is biztosított – áll a Hódmezővásárhely-Makói Egészségügyi Ellátó Központ tájékoztatásában.

Arra kis kitértek: az érintett intézmény a betegek ellátását a hatályos jogszabályi keretek mentén megszervezte, a munkavállalók pedig hiánytalanul részesülnek a jogszabályban előírt pénzügyi és természetbeni juttatásokban.

– Főigazgatóságunk figyelemmel kíséri a kórházvezetés és a munkavállalók közötti munkaügyi egyeztetéseket, melyek oka a felek közötti eltérő jogértelmezés. Meglátásunk szerint a tárgyaló felek – a kórház vezetése, a jogi képviselők és a dolgozók egyaránt – mindvégig a konstruktív párbeszéd és a kölcsönös tolerancia jegyében jártak el; jogsértő vagy etikailag kifogásolható magatartás egyik fél részéről sem merült fel. A tárgyaló felek a fenntartó irányába kifejezetten azzal a kéréssel fordultak, hogy az egyeztetések a nyilvánosság kizárásával történjenek. Kérjük mind az érdekképviseleteket, mind a sajtó munkatársait, hogy a tárgyaló partnerek ilyen irányú kérését tartsák tiszteletben – jelezték. Egyúttal meggyőződésüket fejezték ki, hogy az egyeztetések a közeljövőben mindkét fél számára megnyugtató eredménnyel zárulnak, így Makó és Hódmezővásárhely lakossága a továbbiakban is stabil és magas színvonalú egészségügyi ellátásban részesül.

Nem ez egyébként az első alkalom, hogy a Magyar Orvosi Kamara nyíltan bekapcsolódik az ellenzék politikai kampányába, az elmúlt években ez számtalanszor fordult elő. A Promenad24 szerint ugyanis a keddi közleményüket – akár az időzítését, akár a tartalmát tekintve – nagyon nehéz másként értelmezni, mint választási előtti hangulatkeltés. Az ilyen megnyilvánulások véleményünk szerint nemcsak a folyamatban lévő belső, kórházi egyeztetéseket zavarhatják meg, de alkalmasak lehetnek a betegellátás iránti közbizalom aláásására is, ezért is kellene tartózkodni ezektől. Ugyanígy súlyos felelőtlenségnek tartjuk, hogy egyes ellenzéki politikusok – figyelmen kívül hagyva az egészségügyi intézmény álláspontját – a MOK vádaskodására hivatkozva folytatnak lejárató kampányt a vásárhelyi-makói kórház ellen, s ebből akarnak politikai tőkét kovácsolni.

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.