2026 március 21. - Benedek

Márki-Zay nyolc éve – elszegényedő város, padlózó vállalkozások

A tavalyi évben kevesebb új vállalkozást regisztráltak Hódmezővásárhelyen, mint 2015 és 2018 között bármikor. Miközben Szegeden és Szentesen az utóbbi tíz évben az országos átlag fölé növekedett az ezer főre jutó vállalkozások száma, addig Vásárhely messze elmarad attól.

Márki-Zay Péter nyolcéves polgármestersége alatt Hódmezővásárhely gazdasága lényegében padlót fogott. A városban nem történt jelentősebb munkahelyteremtő beruházás, nem érkezett ide komoly ipari befektetés, fejlődés helyett stagnálásról vagy még inkább visszaesésről tanúskodnak a mutatók. Miközben a legtöbb konkurens településen gigantikus projektek valósultak meg (Győr: Audi, Debrecen: BMW, Kecskemét: Mercedes, Szeged: BYD, Székesfehérvár: ipari park nagybefektetései stb.), Vásárhely több fontos mérőszám, statisztikai adat szerint is a sereghajtók közé zuhant vissza a megyei jogú városok rangsorában. Legutóbbi cikkünkben a helyi iparűzési adóalapok és az egy főre jutó adóerő-képességek összevetéséből vontunk le szomorú következtetéseket, most újabb mutatókat veszünk górcső alá. Előrebocsátjuk: ezek sem festenek szebb képet a vásárhelyi gazdaság állapotáról.

A 2024-es esztendőben kevesebb új vállalkozást regisztráltak Hódmezővásárhelyen, mint a 2015 és a 2018-as évek között bármikor. Ez derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból. 2024-ben 425 új vállalkozást jegyeztek a megyei jogú városban, ami nemcsak egy folyamatos visszaesést és pangó helyi gazdasági környezetet mutat, de még a 2018 előtti időszak szintjét sem éri el. 2015-ben 445, 2016-ban 457, 2017-ben 449, 2018-ban pedig még 456 új vásárhelyi vállalkozás szerepel a statisztikákban.

Mindeközben ugyancsak a KSH adatai szerint a Csongrád-Csanád váregyében megszűnt cégek között egyre nagyobb arányban vannak a vásárhelyiek. Míg 2015-ben 9531 vállalkozás húzta le a rolót a vármegyében, s ezek között Hódmezővásárhely 7,5 százalékkal képviseltette magát, addig 2024-ben e a 4296 megszűnt vármegyei társaság között városunk már 9,6 százalékkal volt jelen.

A számok azt mutatják, hogy a környező nagyobb települések képesek voltak szintet lépni az elmúlt években, Hódmezővásárhely viszont nem jutott egyről a kettőre – de még a másfélre sem. Az ezer főre jutó vállalkozások számát tekintve ugyanis Szeged és Szentes képes volt tíz év alatt az országos átlag alól indulva a fölé jutni, Hódmezővásárhely viszont továbbra is messze az átlag alatt van ebben a tekintetben. Szentesen 2024-ben 194, Szegeden 191, Vásárhelyen viszont csak 169 vállalkozás jutott ezer főre (az országos átlag közben 190).

Az ipari teljesítmény és a gazdasági növekedés egyik fontos mérőszáma az ipari vállalkozások termelési értéke is, amiben Vásárhely ismét csak nem teljesített túl fényesen az elmúlt években. A KSH adatai szerint 2018-hoz viszonyítva 2024-re országosan közel 70 százalékos az ipari vállalkozások termelési értékének növekedése, s Csongrád-Csanád vármegyében is csaknem 53 százalékos bővülést mutattak ki. Szegeden ez utóbbi szintet meghaladó, 61 százalékos a javulás, míg Hódmezővásárhelyen csak 29 százalékos, ami megint csak versenyképességi problémákat jelezhet.

Az elmúlt hat évet vizsgálva az is megállapítható, hogy Hódmezővásárhely lemaradása tovább nőtt Szegedhez képest gazdasági értelemben. Míg Szegeden 2018 és 2025 között 2,48 százalékról 1,35 százalékra csökkent, azaz gyakorlatilag megfeleződött munkanélküliségi ráta, addig Hódmezővásárhelyen mindösszesen csak 0,08 százalékkal esett vissza, 2,09 százalékra – olvasható ki a KSH-statisztikákból. Szegeden egyébként tavaly év végén már 790 ezer forint volt az átlagkereset, míg Vásárhelyen ettől jelentősen elmaradt 666 ezer forinttal.

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.